Rossz hír az édességekről – Ez segíthet leszokni a nassolásról

Azzal nem árulunk el újat, hogy az édességek nem a legegészségesebb élelmiszerek a világon – azzal viszont talán, hogy a környezetnek is nagyon rosszat teszel vele, ha rendszeresen fogyasztod őket.

Ha szükséged van még egy okra, hogy minimalizáld (nyilván ne elhagyd – azért maradjunk a realitások talaján!) az édességfogyasztásodat, akkor ez az: egy friss jelentés szerint az előállításuk súlyos terhet ró a környezetre.

Talán ez mindenkit jobban motivál arra, hogy kevesebbet nassoljon.

Sok szó esik arról, hogy az egyén hogyan tudja csökkenteni a szénlábnyomát, a friss kutatás szerint pedig többek között az étkezésével: azzal, hogy kevesebb feldolgozott húst, péksüteményt, és igen, édességet eszik. A Dél-Ausztrál Egyetem kutatója 20 korábbi tanulmányt elemzett a témában, és megállapította, hogy az édességek fogyasztásának is óriási a szénlábnyoma a többi ételhez képest.

Egy 2020-as elemzés kimutatta, hogy egy átlagos ausztrál 19,7 kilogramm széndioxid-kibocsátásért felelős naponta csak az étrendje miatt. A kutatók megjegyezték, hogy az ausztrál dietetikai ajánlások nem veszik figyelembe az ételek környezeti hatását, és ezt sürgősen frissíteni kellene.

A meglévő rendszer csak a szokásos tanácsokat adja: gyümölcsök és zöldségek, gabonafélék, sovány húsok, halak, tojás, diófélék, magvak, hüvelyesek, tej, sajt, joghurt és ezek alternatívái fogyasztandók. Ezek az összes élelmiszerhez köthető üvegházhatású-gázkibocsátás 67-73 százalékáért felelnek az országban.

Az olyan nem alapvető élelmiszerek, mint az édességek például, 27-33 százalékos kibocsátást produkálnak. Bár ez alacsonyabb, mint az alapélelmiszereknél, egyrészt valamit nyilván ennie kell az embernek, másrészt az ausztrálok arányaiban rengeteg édességet fogyasztanak, így jobban hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátásokhoz. A diszkrecionális élelmiszerek termőföldje, vízhiánya és ökológiai lábnyoma nagyobb.

A hústenyésztés folyamata üvegházhatású gázokat is bocsát ki, bár vízlábnyoma alacsonyabb a tejtermékekhez, gabonafélékhez, gabonákhoz, gyümölcsökhöz és zöldségekhez képest. A rendszeres édességfogyasztással tehát te is hozzájárulsz ahhoz, hogy több termőterületet kelljen felhasználni, több vizet kelljen elpazarolni, és megnöveled vele a szénlábnyomodat is.

Forrásunk volt.


Ezeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...