Könnyű tavaszi ricottagnocchi spárgával - VIDEÓ!

Gnocchiból is több fajta van: krumplis, búzadarás, ricottás - mi most ez utóbbi változatot hoztunk nektek, sok spárgával, és friss spenóttal!

Életem első gnocchiját még Németországban készítettem, sokat emlegetett Marta barátnőm tanított meg rá. Jó fúziós darab volt - krumplival készült, mint a legtöbb helyen Olaszországban, de nem liszt, hanem búzadara tartotta egyben, mint Rómában. halványan emlékszem rá, hogy nagyon magyarázta nekem, hogy nem szokás bolognai ragut tenni a gnocchira, hanem zsályát meg vajat, tejszínt meg spenótot szoktak, esetleg egy kis guancalét ...de hajthatatlan voltam, és ha kíváncsiak vagytok, akkor az első receptjeim között fenn is van ez az érdekes keverék, a bolognais gnocchi(édes istenem ez a fotó...).

És akkor most jöhetne az a rész, hogy azóta sokat tanultam, és most már nevetve kirázom a kezemből a tájjellegű gnocchik receptjét, és ránézésre tudom melyik burgonyából és melyik lisztből kell készíteni - ha a ilyenkor, tavasszal összeülök a barátaimmal, akkor malfattit készítek nekik. De az a nagy igazság, hogy a gnocchi készítés nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, így annyira ritkán állok neki, hogy minden alkalommal rendesen elő kell vennem Locatellit, hogy helyre rakjam a tudományomat.

A ricottagnocchi spárgával és spenóttal receptjét itt találod

Most mégis kivételt tettem, mert találtam ugyanis egy jópofa receptet - ricottagombócok tavaszi zöldségekkel. Meg voltam győződve, hogy nem fog működni a lisztből, ricottából és tojásból álló alapmassza, és hogy valami kontár amerikai háziasszony elnézte a római gnocchi receptjét, esetleg nem ismeri a búzadarát, de minden rosszhiszeműségem ellenére remek, selymes kis gombócaim lettek. A tavaszi zöldségeknél megmaradtam, pakoltam rá spárgát, spenótot bőven, meg facsartam rá citromot, és jól megszórtam parmezánnal.

Stefi meg kéznél volt, egy videót is rittyentett belőle - úgyhogy gyorsan próbáljátok ki, amíg még van spárga a piacon! (Ja, és ha nem hisztek nekem nyugodtan nyomjatok pár kanál búzadarát is a masszába, de nyugi, enélkül is össze fog állni!).

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

A kézzel készített cementlapok a konyhában is zseniálisan mutatnak

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tepsis húsos burgonya

Gyakran előveszem ezt a receptet, ha nem akarok órákig a konyhában lenni. A recept egy magas, 30x40-es tepsihez való, felére csökkenthetjük a mennyiségeket, ha kevesebbet szeretnénk ...