Kim Kardashiant ez a nem mindennapi étel emlékezteti az édesapjára

A 148 millió követővel rendelkező celeb az egyik este érzelmes Instagram posztban emlékezett meg az édesapjáról, de nem szokványos módon - egy számunkra szokatlan étellel.

Mindannyiunk számára léteznek olyan ételek, amikhez gyerekkori élmények kapcsolódnak. Nem biztos, hogy azok a legfinomabbak, vagy leggusztábbak, azonban az emlékek miatt sokszor a legszívmelengetőbbek.

A valóságshow-k koronázatlan királynője sincs ezzel másként: Kim Kardashiant a tojásrántotta és a lavash nevű kenyérlepény kombinációja emlékeztette apjára, Robert Kardashianra, akinek ez volt a kedvenc étele.

A Lavash egy közel-keleti kenyérlepény, amit az örményeknél, a törököknél és Iránban is előszeretettel fogyasztanak. Gyakran szolgál szendvics alapanyagaként, de wrappokat is készítenek belőle, és magában is eszik hummusszal – vagy épp rántottával fogyasztják, ahogy Kim is tette.

Kim édesapja örmény származású volt, akinek a felmenői még 1914-ben vándoroltak ki Los Angelesbe. Kim, valamint a testvérei büszkék örmény származásukra, és el is látogattak Örményországba – akkor azonban már édesapjuk, nagyszüleik és dédszüleik nélkül, akiknek mindig is szívük vágya volt visszatérni a szülőföldre. Robert barátja és egyben védőügyvédje is volt O.J. Simpsonnak, azonban 2003. júliusában nyelőcső-rákot diagnosztizálták nála, majd kevesebb mint nyolc héttel később, 59 éves korában meghalt.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: getty

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagyiféle krumplis pogácsa

Ettől a klasszikus magyar pogácsától minden konyha „otthon” illatú lesz. Ez a hagyományos recept zsírral készül, így másnapra is szaftosak és puhák maradnak a pogácsák.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ettől a 3 gyümölcstől híznak a legtöbben

A gyümölcs az egészséges étrend alapja, mégsem mindegy, melyikből mennyit eszünk. Vannak fajták, amelyekkel könnyebb észrevétlenül túllépni a napi kalóriakeretet, főleg akkor, ha nagy adagban vagy gyakran kerülnek az asztalra.

4 népszerű növény, amit a kertészek valójában utálnak

Nem minden népszerű kerti növény olyan hálás, mint amilyennek elsőre tűnik. Több olyan fajta is létezik, amely ugyan látványos és divatos, a tapasztalt kertészek mégis inkább kerülik, mert túl sok gondozást igényel, kényes vagy egyszerűen több problémát okoz, mint amennyi örömet ad.

4 szokás, amit délután 5 óra után tehetsz a jobb...

Ha cukorbetegséggel élsz, az étkezés fontos szerepet játszik a vércukorszint szabályozásában, de nem ez az egyetlen tényező. A stressz, az alvás, a mozgás, a hormonok és még a napszak is befolyásolhatja, hogyan dolgozza fel a szervezet a cukrot. Mutatunk 4 olyan tevékenységet, ami segít a stabil vércukorszint fenntartásában, még a késő délutáni órákban is.

Top Receptek

Nagyiféle krumplis pogácsa

Ettől a klasszikus magyar pogácsától minden konyha „otthon” illatú lesz. Ez a hagyományos recept zsírral készül, így másnapra is szaftosak és puhák maradnak a pogácsák.

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...