Készíts házilag sminklemosót – ha nem szeretnél több ezret költeni a bolti organikus változatokra

Ha azt szeretnéd, hogy teljesen adalékmentes legyen a sminklemosód, akkor próbáld ki ezt a házi receptet!

Arról már korábban írtunk, mennyire fontos, hogy lefekvés előtt lemossuk a sminkünket, hiszen rengeteg problémát okozhat, ha elmulasztjuk. Persze én abszolút megértem, ha nincs mindig kedvünk előrángatni a vattát és a micellás vizet/lemosót, főleg, hogy Murphy törvényéhez hűen vagy az egyik, vagy a másik mindig eltűnik.

Én pár hónappal ezelőtt nagyon meguntam ezt, az egyik barátnőm javaslatára pedig vettemmicellás kendőt, mert szerinte ez megoldja a problémámat. Bevallom, nekem egyáltalán nem vált be, sőt, a szemem környéke napról napra vörösebb lett. Valószínűleg ennek a dörzsölés lehetett az oka, ugyanis nem voltak elég nedvesek a kendők ahhoz, hogy könnyedén eltávolítsam a szempillaspirálomat.

Kicsi kutakodás után találtam rá erre a receptre, amiben vattakorongokat kell beáztatni egy különleges keverékbe. Körülbelül 5 perc elkészíteni, és gyönyörűen leszedi a sminket, miközben ápolja a bőrt.

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál jojobaolaj
  • 1 evőkanál makadámiaolaj(mindkettő elérhető több webshopban, drogériában is)
  • 200 ml víz
  • 1 csomag pamut vattakorong
  • 1 üveg (fontos, hogy zárható legyen)

Elkészítés:

Mérd ki a vizet, és egy edényben keverd össze az olajokkal. Rakd egy kicsit félre, és tegyél a kikészített üvegcsédbe körülbelül 5 vattakorongot. Ezeket fogod beáztatni. Az összekevert olajos folyadékot öntsd bele az üvegbe, rá a vattákra, és kész is vagy!

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...