6 étel, amit a világ legidősebb emberei sosem fogyasztanak

Sokan nem lesznek boldogok, amikor átfutják a listát.

Köztudott, hogy szakértők már azonosították azokat a területeket a világon, ahol a legnagyobb arányban élnek olyan emberek, akik elérték a 100 éves kort – ezeket „kék zónáknak” nevezik. Az eredeti kék zónák közé tartozik Okinawa Japánban, Szardínia Olaszországban, Nicoya Costa Ricában, Ikária Görögországban és Loma Linda Kaliforniában. Azóta egyes helyszínek már nem sorolhatók ide a modernizáció és a nyugati étrend beszivárgása miatt, míg mások, például Szingapúr, felkerültek a listára.

Bárhogy is alakul a felsorolás, egy biztos: a szakértők számos életmódbeli hasonlóságot találtak e csoportok között, amelyek hozzájárulhatnak a hosszú élethez. A legtöbben például szem előtt tartják a mértékletességet, gyakran követik a 80/20 szabályt – vagyis a legtöbbször tápanyagban gazdag ételeket választanak, de mértékkel élvezik a kevésbé tápláló ételeket is –, valamint általában teljes értékű, elsősorban növényi étrendet követnek. Emellett nagy részük napi szinten mozog és a szociális életüket is aktívan tartják, ápolják az emberi kapcsolataikat.

De nemcsak az a fontos, hogy milyen ételeket fogyasztanak gyakran a százévesek, hanem az is, hogy melyeket mellőzik mindennapi étrendjükből.

Kattints a képre és nézd meg, mely ételek vezetik ezt a listát!

Forrásunk volt.


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...