Jó hírünk van: úgy tűnik, a rendszeres kávéfogyasztás összefüggésbe hozható a hosszabb élettel

Az már régóta nem titok, hogy a rendszeres, mértéktartó kávéfogyasztás jó hatással lehet egészségünkre. Most kiderült, hogy akár tovább is élhetünk tőle.

Az European Cardiac Society (szívbetegségekkel foglalkozó tudományos társaság) nyári kongresszusán prezentált kutatási eredmények szerint a minimum napi 4 adag kávét fogyasztók esetében 64%-kal kisebb volt a halálozás kockázata azokhoz képest, akik rendszertelenül vagy egyáltalán nem fogyasztottak kávét.

A kutatás során egy évtizeden keresztül figyelték közel 20 000 spanyol felnőtt kávéfogyasztását és az elhalálozásokat. A vizsgált időszak alatt 337-en hunytak el. Azok esetében, akik napi 4 adag kávét fogyasztottak, 64%-kal, azok esetében pedig, akik napi két adag kávét fogyasztottak 22%-kal volt kisebb az elhalálozás kockázata. Az idősebb, napi 2 adag kávét fogyasztó résztvevők körében 30%-kal volt kisebb a kockázat.

Annyit érdemes persze kiemelni, hogy ez egy megfigyeléses vizsgálat volt, a fenti megállapítások - sajnos - nem azt jelentik, hogy a kávéfogyasztás csökkenti a korai halálozás kockázatát, hanem, hogy kapcsolat (korreláció) fedezhető fel a kávéfogyasztás és a kockázat között, és érdemes tovább vizsgálódni. A vizsgálat során figyelembe vették a nemet, az életkort és az résztvevők étrendjét is. Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy az eredmények az alapvetően egészséges emberek esetében értelmezhetőek, a kávéfogyasztás nem járul hozzá betegségek gyógyításához, hanem inkább az egészség megőrzéséhez.

Ezek az eredmények nem feltétlenül jelentik persze azt, hogy ha eddig nem ittunk kávét, akkor most már napi 4 bögrével kellene felhajtanunk. Az egészségben leélt életnek számos egyéb feltétele van, mint pl. a kiegyensúlyozott, egészséges étrend, a rendszeres fizikai aktivitás, a megfelelő folyadékfogyasztás, a nem dohányzás, a mértékletes alkoholfogyasztás és a lelki egészség. Ha ezek nem annyira stimmelnek, akkor nem hiszem, hogy a napi 4 kávé kompenzálja majd egészségünkre káros szokásainkat.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

via Forbes.com

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.