Ismerj meg 5 budapesti teázót, ahová érdemes betérni

Teázni minden időszakban felfrissítő és nyugtató élmény, főként, ha beköszöntenek majd a hűvösebb napok. Ebben az 5 budapesti teázóban nem lehet csalódni, nézd meg őket!

Bár a tea szezontól függetlenül bármikor fogyasztható, nálunk mégis inkább a téli hónapokhoz kötődik ez a forró ital. Szerencsére Budapesten több hely is vár minket a hideg és meleg időben egyaránt, ahol a teázás az ital felhörpintésén túl egy valódi élmény is. Ráadásul a megszokott bohém babzsákos teázókon túl ma már többféle hangulat közül lehet válogatni az autentikus ázsiaitól, ahol a teázás több ezer éves rituáléját élhetjük újra, a természet gyógyító növényeinek erejét tea formájában népszerűsítő helyig.

1. herBar

A 2017-ben nyitott herBar eltér a legtöbb teázótól, hiszen nem a fehértől a feketéig különböző színekben pompázó szálas teákat kínálnak, hanem gyógy- és fűszernövényekre specializálódtak, saját receptúrájuk alapján ezekből készítenek izgalmas ízvilágú italokat. Békés, családias környezetben tapasztalhatjuk meg náluk a leforrázott gyógynövények és fűszerek jellegzetes aromáját, miközben a testünket is erősítik, kúrálják. Az ősz beköszöntével az immunrendszer támogatására a hibiszkuszvirág teát javasolják magas C-vitamin tartalma miatt, de ha épp egy kis megfázással küzdenél, akár helyben fogyasztva, akár otthon a feketebodza virág, szederlevél, apróbojtorján, lándzsás útifű keverékéből készült tea nyújt hathatós segítséget. A lélekmelengető teák mellett természetes alapanyagokból és hazai összetevőkkel készült ételek, szendvicsek és desszertek, valamint shake-k és kávék is megtalálhatóak a kínálatban.

Cím: 1052 Budapest Haris köz 3.

2. Zhao Zhou

Korábban már mi is jártunk személyesen Tálos Gábor Lánchíd utcai teaműhelyében, ahol a teázás nemcsak egy baráti beszélgetés díszlete, hanem valódi rituálé. A szortimentet Gábor és társai személyesen állítják össze, ehhez pedig rendszeresen utaznak Ázsiába, hogy megtalálják a legjobb minőségű teákat. Mottójuk a teázó nevét ihlető Zhao Zhou csan-buddhista mestertől származik, aki a tőle segítséget kérőnek mind ugyanazt tanácsolta: „Menj, igyál teát!” Az ezeréves bölcsesség pedig mai világban is megszívlelendő, mert ha még a tea nem is oldja meg a problémákat, teret enged, hogy megálljunk és kilépjünk a pillanatból. A Zhao Zhoupozíciója különleges a budapesti teázó felhozatalban, mivel nemcsak helyben lehet fogyasztani a teát vagy kisebb- nagyobb csomagokban hazavinni a kedvenceket, de a rendszeres teaműhelyek alkalmával a tea elfogyasztásán túl az elkészítés kerül a fókuszba. Nem mindegy, hogy melyik teából mekkora mennyiséget, mennyi és hány fokos vízzel készítenek el – odafigyelést és gyakorlatot igénylő folyamat, de ez adja a szépségét is.

Cím: 1015 Budapest, Lánchíd utca 5.

3. Big Ben Teaház

A klasszikus teázók vonalát képviseli a Veres Pálné utcai Big Ben Teaház, ahol kilépve a belváros nyüzsgő forgatagából, a polcokon sorakozó fém teás dobozok és színes bögrék között befészkelve fogyaszthatunk el egy csésze gőzölgő teát. A Big Ben mindenki számára érhetővé és élvezhetővé teszi a teázást, miközben a minőség terén sem kötnek kompromisszumot. A Big Ben elsőosztályú teakínálatában az „alap” zöldektől az ízesített keverékekig rengeteg ízvilágú és erősségű tea szerepel, így mindenki megtalálhatja a saját ízlésének leginkább megfelelőt.

Cím: 1053 Budapest, Veres Pálné utca 10.

4. Flying Bird Tea House

A Távol-Kelet legkülönlegesebb ízeit hozza el a Flying Bird Tea House, amely aprócska boltjával és teázójával a Kazinczy utcában szerzett magának hírnevet a budapesti tea rajongók körében. Itt a legegzotikusabb teákat is be lehet szerezni, a kínai és japán, oolong és matcha különlegességeken túl a tea szertartásos fogyasztásához szükséges kellékeket, csészéket, kannákat is be lehet szerezni, de akár új teaszentekkel is bővíthetik a vendégek otthoni eszköztárukat.

Cím: 1072 Budapest, Nyár utca 10.

5. Teavolution Tea Room and Shop

Bár a rohanó mindennapokban ma már elszoktunk ettől, de a teázás lecsendesedésre ad alkalmat, hogy az ember szemlélje és befogadja az őt körülvevő világot. A Teavolution alapítói vallják, hogy a tea több, mint egy egészséges ital. Szerintük megteremti a bensőséges kapcsolatot és a közös nyelvet az emberek között, vagy éppen támogatja a befelé figyelést, ezért bejárták Ázsiát, a teakultúra bölcsőjét, hogy a termeléstől a szárításon át az elkészítésig a leghitelesebb forrásból ismerjék meg a tea útját a növénytől a csészéig. Autentikus teaélmény Budapest szívében!

Cím: 1071 Budapest, Dembinszky utca 32.

A teázás élménye az otthonodban

A fenti helyek mind kínálják elviteles kiszerelésben is teakülönlegességeiket, két magyar kézműves teakészítőt mégis érdemes itt megemlíteni. A Bazsalikomos kert megálmodója, Beh Mariann saját keverésű fűszerekkel és gyógynövényekkel gazdagított teái nemcsak az ízlelőbimbókat kényeztetik, de a téli hónapokban jelentkező betegségektől is védelmet nyújtanak, vagy épp segítenek átlendülni rajtuk. Az Indirā Botanicals mögött álló Mikó Zsófi a természetben fellelhető gyógyhatású növényeket, füveket szárítja ki, hogy illatozó kompozíciókat készítsen belőlük, amelyek a testre és a lélekre is jótékony hatással vannak.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép:Indirā Botanicals/Facebook

Tradicionális matcha tea

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.