A világ három legboldogtalanabb országa között vagyunk

Globális boldogságtérképet készített az Ipsos, amiből kiderült, mely országok a legboldogabbak, és melyek a legboldogtalanabbak.

Megjelent az Ipsos közvélemény-kutató globális boldogságtérképe, amelyet az Rtl.hu mutatott be.

Az idézett felmérésben 30 ország lakóit kérdezték meg, hogy mennyire érzik magukat boldognak, és hogy mit tartanak a boldogság forrásának.

A felmérésből kiderült, hogy a legboldogabb ország Hollandia, az ott élő emberek 86 százaléka vallotta magát boldognak, ez a szám a második helyezett Ausztrália esetében 85, míg a holtversenyben harmadik Kínánál és Nagy-Britanniánál 83-83 százalék volt. A három legboldogabb országot India, Franciaország, Szaúd-Arábia és Kanada követi.

A legszomorúbb ország Törökország lett, ahol csupán az emberek 42 százaléka vallotta magát boldognak, míg Argentínában 48.

A harmadik helyezett Magyarország lett, a megkérdezettek hajszálnyival több mint fele, 51 százaléka érzi csak boldognak magát, a lakosság 13 százaléka viszont kifejezetten boldogtalan az országban.

A világ három legboldogtalanabb országai között vagyunk

A kutatásból az is kiderült, globális átlagszinten a boldogság elterjedtsége most magasabb, mint 2020 közepén, néhány hónappal a Covid-19 világjárvány után, sőt, még a világjárványt megelőző hónapokhoz, vagyis 2019 közepéhez képest is.

A felmérés alapján az emberek az egészségüket és jólétüket, a családjukat, valamint a céltudatosságot tartják a boldogság legfőbb forrásának, ezt követi az életkörülmények, a biztonságérzet és a kontroll, a természetben való tartózkodás, az értelmes munka és a minél több pénz.

Forrásunk volt.


Cikkek, melyek érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...