Íme 9 élelmiszer, amitől sajna besárgulnak a fogaid

Fogaink fehérségét mindannyian szeretnénk megőrizni, ehhez azonban észben kell tartanunk, mely élelmiszerekből érdemes csak módjával enni. 

Az ember egyik legnagyobb ékessége a mosolya - mondják sokan és való igaz, hogy egy szép, fehér fogakkal teli mosoly bárki napját fel tudja dobni. Fogainkat tisztán tartani egyszerű feladat, a vakító fehérséget megőrizni azonban már sokkal több munkát és odafigyelést igényel.
A dohányzás és a túlzott kávéfogyasztás közismerten sárgítja a fogakat, mi pedig most 12 további olyan élelmiszert mutatunk, amelynek túlzott fogyasztása szintén koptatja fogaink fehérségét.

1. Erdei gyümölcsök

via GIPHY

Tavasszal mást sem várunk jobban, minthogy végre kezünkbe vehessünk egy finom tál epret, áfonyát vagy málnát. Az erdei gyümölcsökkel egy baj van, hogy túlzott fogyasztás esetén elszínezi fogainkat. Ezt elkerülve érdemes erdei gyümölcsök után rögtön fogat mosni és fogselymezni.
Legalább naponta kétszer mossunk fogat, fogselymezzünk legalább egyszer, valamint használjunk fluoridos fogkrémet, a fluorid ugyanis védi és erősíti a fogzománcot.

2. Tea

via GIPHY

Szakértők szerint a fekete teák fogyasztását nem érdemes túlzásba vinni, ha fehér fogakat szeretnénk, a tea ugyanis (a kávéhoz és a vörösborhoz hasonlóan) sok tannint, vagyis festékanyagot és savat tartalmaz, ezek pedig a fogzománcra tapadva foltokat okoznak.

3. Vörösbor

via GIPHY

Mérsékeld a kávé, vörösbor és tea fogyasztását. A tannin, sav és festékanyagok a fogzománcra tapadva egész fogsorunkat beszínezhetik.

4. Curry

Ennél egy kis indiait? Természetesen nem kell örökre megválnod a pikáns, fűszeres ételektől, de jó, ha tudod: a curry-s ételek túlzott fogyasztása sárgítja a fogakat.

5. Cukorkák

via GIPHY

Egészen kicsi gyerekkorunk óta tudjuk, hogy túl sok cukorka fogyasztása hamar tönkreteszi a fogakat, főleg akkor, ha szopogatás vagy rágcsálás után (mert ugye mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki rögtön szétrágja a cukrokat) a maradék beleragad a hátsó fogakba. Ilyenkor az ételmaradék tökéletes helyet biztosít a baktériumoknak, a fogszuvasodás pedig igen kellemetlen, így ha lehet, kerüljük a kemény cukorkák gyakori fogyasztását.

6. Paradicsomszósz

via GIPHY

,,Minden, ami összekoszolja a bútorod, bizony a fogaidnak se tesz jót" - viccelődött az eatthis.com cikkében Dr. Kim Harms, az Amerikai Fogászati Egyesület szóvivője. Minden vicc fele igaz, a paradicsomról pedig köztudott, mennyire savas zöldség.

7. Szénsavas üdítők

via GIPHY

Mindegy, cukros vagy cukormentes üdítő, a buborékos és egyben savas italok roncsolják a fogakat. A szakértő szerint a legjobb megoldás az lenne, ha csak sima, buborékmentes vizet innánk, ezzel kímélnénk a legjobban fogainkat.

8. Balzsamecet

Bár imádjuk a balzsamecetet saláták ízesítőjeként, ezt is érdemes csak módjával használni, ha fontos számunkra fogaink (sz)épsége. A balzsamecet nemcsak sötét színe, de kissé ragadós állaga miatt is tapad a fogra, így ha napi szinten fogyasztasz belőle, jobb, ha étkezés után aláveted magad egy alapos fogmosásnak.

9. Cékla

Elég, ha csak annyit mondunk: élénk lila szín. A cékla nagyon egészséges zöldség, elhagynunk étrendünkből semmiképpen sem szabad, fogyasztása után azonban vagy mossunk fogat, vagy (viccesnek tűnhet), együnk sajtot, egyes feltételezések szerint ugyanis a sajt semlegesíti a savas ételeket.

via eatthis

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...