Hogy ne unj rá a salátára!

Az életmódváltás nem egyszerű dolog, a nevében is benne van – tartósságra való törekvés. Ha már régóta szeretnéd elkezdeni, van pár ötletem, hogy ne unj rá egy hét alatt!

Kezdjük azzal, hogy soha az életben nem hittem a fogyókúrában - egyikben sem - , pedig volt rá példa, hogy igencsak rám fért volna a testsúlyom húsz százalékának elveszítése. A környezetemben viszont azt tapasztaltam, hogy a tíz kilókat ledobáló ismerősök maximum pár hónapig tudják tartani a súlyukat, aztán ugyanúgy néznek ki, mint korábban. Ami nem minden esetben baj, egyeseknek kifejezetten jól állnak a telt idomok - én sajnos nem tartozom közéjük.

A maradékmentő zöldsaláta csicseriborsóval receptjéért kattints ide!

A vicc az egészben az, hogy nem is igazán fogyni akartam, de egy nap úgy döntöttem, hogy a reggel fél nyolckor kakaós csiga, tízkor müzliszelet, délben rántott hús, négykor szendvics, vacsorára mirelit pizza vagy tészta, filmnézéshez chips vagy ropi nem megy, szóval könnyen lehet, hogy le kéne állnom kicsit az egyetemista-diétával. Úgyhogy szép lassan átformáltam a mindennapi étkezésemet.

Olyan egyszerű dolgokkal, mint a rántott helyett roston sült, köret helyett főzelék, üdítő helyett víz. A húsz kiló, amitől hat hónap alatt megszabadultam, csak egy része volt annak amit nyertem - tulajdonképpen ekkor kezdtem el kísérletezni a konyhában, ekkor fedeztem fel rengeteg fűszert és ízt, új konyhatechnikákat, és ekkor jöttem rá arra a mottómra, amit azóta is tartok: jöhet bármi zsíros, édes, élvezetes, "bűnös", de csak mértékkel. Ha tudom, hogy este vendégségbe vagyok hivatalos, rákészülök, kevesebbet eszem napközben. Ha jó borok vannak a vacsorához, csak a desszert fele jöhet, és így tovább.

Ami pedig a legtöbbet segít, hogy ezt tartani tudjam, az a saláta. Amire - nem is olyan régen - két fajta opció létezett otthon: a majonézes-kukoricás-tejfölös-tésztás verzió, ami minden, csak nem egészséges, vagy a száraz jégsalátából, fonnyadt zöldségekből álló "fitnesz" saláták, aminek már az említésétől is rosszul lettem. A helyzet szerencsére sokat javult azóta, hála a gasztronómia felpezsdülésének, de úgy érzem, salátafronton még mindig van mit tanulnunk, főleg, ha otthon állunk neki.

A spenótos tésztasaláta garnélával receptjéért kattints ide!

Először is, a salátát nem azért esszük, hogy fogyjunk (tehát nem kell, hogy egy adag 100 kalória legyen) hanem azért, hogy valami könnyű, lehetőleg szezonális, egészséges ételt együnk, ideális esetben napi egyszer, de minimum heti négyszer. Másodszor is, a saláta gyors, olcsó, kreatív fogás, amit könnyedén összeállíthatunk akár maradékból is. Harmadszor, a saláta rendszeres fogyasztása átalakítja a megszokott rutint, és pár hét alatt rájövünk, hogy nemcsak a kilóktól, de az ebéd utáni kajakómától, a "jaj, mit főzzek"-től, és tengernyi mosatlantól is megszabadulunk, sőt, még időt is spórolunk.

Nem állítom, hogy annak, aki soha nem próbálta beilleszteni az étrendjébe, könnyű lesz, de pár trükkel megoldható! Ha valaki úgy gondolja, hogy egy saláta nem elég egy étkezésre, egyen előtte egy csésze könnyű levest, vagy a salátához köretként egy szelet kenyeret. Ne szeleteltet, hanem jó minőségű, frisset, aminek az ízét élvezzük is. Sokan ott követik el a hibát, hogy a salátára, mint a fogyókúra kulcsára gondolnak: csak levelek, csak sovány hús, csak zöldség kerülhet bele. Ezt felejtsd el örökre - tegyél bele olyan alapanyagokat, aminek az ízét szereted! Ha a mazsola a kedvenced, menjen a zöldsalátába egy-két kanál! Ha húsra vágysz, ne az ízetlen, száraz csirkemell legyen az egyetlen opció. Válassz halat vagy pár szem garnélát. A bőrében, friss fűszerekkel sült csirkecomb lecsipegetve is csak pár kalóriával több a mellnél, az íze viszont ezerszer jobb, így nem unsz rá olyan könnyen.

A kéksajtos babsaláta receptjéért kattints ide!

Játssz az olajokkal! Próbáld ki a tökmagból, barackmagból, dióból, mandulából, szőlőmagból préseltet - meglátod, mennyi új ízt fogsz megtapasztalni!Végezetül ne felejtsd el, hogy nem fogyni akarsz elsősorban, hanem jobb életre vágysz - a saláta abban segít, hogy a kedvenc ízeidet egészséges formában ehesd, és persze abban, hogy este nyugodtan elcsipegethess egy szelet sütit bűntudat nélkül.

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

Ezért ne öntsd ki a romlott tejet – Még a...

Ne öntsd ki a romlott tejet, a növényeid ugyanis kifejezetten örülhetnek neki. Egy egyszerű házi praktikával természetes tápoldatot készíthetsz belőle, ami segíti a fejlődésüket, és még a betegségek ellen is védelmet nyújthat.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Maradékmentő sonkás-sajtos krokett

Soha, de soha ne dobjátok ki a maradék burgonyapürét! Megmutatjuk a legjobb felhasználási módját egy gyors és egyszerű recepttel. Mindenképp próbáljátok ki, akár sima törtburgonyás ...