Hagyd el ezeket a rossz szokásaidat, és kevésbé öregszik majd a bőröd

Sok mindentől függ a genetikánkon kívül, mennyi ránc jelenik meg a bőrünkön. Nemcsak a helyes bőrápolás elengedhetetlen, de az is, hogy jó szokásokat vegyünk fel.

Túl sok alkohol

Neked is jólesik egy nehéz nap után egy pohár borral a kezedben leheveredni a kanapéra? Persze néha nem árthat, de azért ne ezzel záruljon minden egyes napod. A rendszeres alkoholfogyasztás ugyanis hozzájárul a bőr kiszáradásához, pirosságához és a ráncok kialakulásához.

Táplálkozás

Bizony, ha szép, fiatalos bőrt szeretnél, akkor nem ehetsz akármit. Fontos, hogy odafigyelj arra, hogy rendszeresen egyél zöldséget és gyümölcsöt, kerüld a cukros ételeket, mérsékeld a zsírfogyasztásodat, és a feldolgozott élelmiszerekből, gyorsan felszívódó szénhidrátokból is fogyassz jóval kevesebbet.

Aludj többet!

Ha nem alszol eleget, vagy esetleg nem elég pihentetően, akkor az hosszútávon igen komoly következményekkel járhat. Ráadásul nemcsak a bőrünknek tehet rosszat, ha lecsípünk az alvással töltött órák számából, de az agyműködésünk és a fizikai teljesítőképességünk, sőt, az egészségügyi állapotunk is gyengül.

Elég a lustálkodásból

Oké, az valószínűleg nem újdonság, hogy a sok ülés nem tesz jót az egészségünknek, de lehet, hogy annak már kevésbé voltál tudatában, hogy bizony a bőrödnek sem használ. Ha ülőmunkát végzel, érdemes olyan edzéseket választani, amely alatt izzadsz is, hiszen ez segíti majd a bőröd tisztulását.

Az a gonosz stressz

Tudjuk, könnyű mondani, de muszáj megszabadulnod valahogyan a stressztől. Az csak egy dolog, hogy a folyamatos stressz öregíti a bőrödet, de ennél sokkal komolyabb problémákat is okoz. Érdemes megtalálni azt a módszert, amivel könnyedén levezethetjük a stressz-szintünket. Természetesen a meditáció, a sport és a kötés (ami elvileg a legjobb stressz-csökkentő hobbi!) mind segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...