Kiderült, melyik 3 hobbi oldja leginkább a stresszt

Végre kiderült, melyik tevékenység az, ami a legjobban elűzi a stresszt. Szerintünk sose találnád ki!

A sok stressz sem lelkileg, sem testileg nem tesz jót az embernek. Ezért is fontos az, hogy megtanuljuk a megfelelő módon kezelni. Már mi is adtunk jó pár ötletet arra, hogy lenyugtassuk le magunkat, és most azt is megmutatjuk, mi a legjobb hobbi, amivel elűzhetjük a szorongást.

Amikor a szervezetet stressz éri, bekapcsol az 'üss vagy fuss' reakció, és nagy mennyiségű adrenalin, valamint kortizol szabadul fel. Az ezen hormonoknak való túlzott kitettség pedig a test szinte minden rendszerére hatással van" - magyarázza Dr. Charles Parks Richardson, a Cleveland Diabetes Care alapítója, aki hozzátette: a mély, relaxált állapot abban segít, hogy hamar és kevés sérüléssel lépjünk ki ebből a felfokozott szituációból.

A HOBBI

A DIYs.com kutatói utánajártak annak, melyik az a hobbi, amely a legnagyobb valószínűséggel csökkenti a stresszt a szívritmus normalizálása által. 2379 ember bevonásával készült kérdőív segítségével összeállítottak egy listát, ezen 20 olyan tevékenységet gyűjtöttek össze, amelyeket az emberek leggyakrabban "használnak" stresszcsökkentésre. Ezek után megkértek 357 nőt és férfit, hogy a lista élén lévő hobbit rendszeresen gyakorolják több héten keresztül. A tevékenység közben okosórát viseltek, amely mérte a szívritmust. Az adatokból kiderült, hogy átlagosan 19 százalékkal csökkent a szívritmusuk.

És hogy mik a dobogós helyezettek?

1. kötés

2. horgászat

3. blogolás

Szóval ha szeretnél teljesen kikapcsolódni, akkor itt az ideje beszerezned pár kötőtűt és némi fonalat.

via GIPHY

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

fotó: getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...