Az ősz nemcsak a sütőtök, gesztenye és szőlő szezonja, hanem a gombáé is. Kiránduljunk egy jót a legközelebbi erdőbe, de a kosarunkat otthon ne felejtsük!
Az egyetlen pozitívuma ennek folyton esős, idejekorán lehűlt szeptembernek, hogy az erdők és rétek telis-tele vannak a legkülönfélébb gombákkal. Ilyenkor nagy élmény - különösen kisgyerekekkel - gombavadászatra indulni, mert szinte bizonyosan sikerrel fog járni a hadjárat. Jómagam olyan családban nőttem fel, ahol a gombafajtákat igen jól ismerik, ezért az én gyerekkoromnak is meghatározó élménye volt, hogy eső után, gumicsizmában gombászni indultunk. Sajnos nekem nem sikerült elsajátítanom a gombák kellő ismeretét, illetve bizonyos fajtákról meg tudom állapítani, hogy körülbelül mik lehetnek, de nem elégséges bizonyossággal. Különösen, mióta gyerekeim vannak, véletlenül sem szeretnék semmilyen kapcsolatba sem kerülni kétes külsejű gombákkal. Ezért aztán mi már kétféle gombahatározóval indulunk kirándulni, minden gyerek kezében egy-egy bottal, azzal lehet a gombákat kifordítani a földből, vizsgálgatni, hogy a kezük semmiképp se érintkezzen a méreganyaggal. Ez azonban nekem kevés volna, ezért minden gombakörút után elvisszük a zsákmányunkat a gombabevizsgáló nénihez, aki bámulatos szakértelemmel és gyorsasággal szortírozza a gombákat, a leghalványabb kétely nélkül hajigálja a kukába a mérgezőket, majd adja át idült mosollyal a két kiló gombából azt az egyet, amely emberi fogyasztásra alkalmas.
Őzlábgomba
Tipp:
Mindig úgy induljunk gombászni, hogy kellő mennyiségű kosár vagy papírszatyor legyen nálunk, és minden gombafajtát külön gyűjtsünk, így ha valamelyikről kiderül, hogy mérgező, a többit nem kell amiatt kidobnunk, mert érintkeztek egymással.
Azt szokták mondani, hogy gombászni legideálisabb az eső utáni 1-2 napban, de sok gombafajtának akár 10 nap is kellhet, mire az eső után kellő méretűre tud nőni. Ebből adódóan idén tulajdonképpen bármikor indulhatunk gombászni, mert még nem volt olyan 10 nap, hogy ne esett volna az eső. A sok csapadék miatt nem csak általánosságban sok a gomba, de nagyon sok fajtájuk is fellehető, amit én korábban nem tapasztaltam. Így sikerült például idén életemben először találkoznom valódi légyölő galócával. Nem tudom miért, de amikor megláttam, hogy egy félárnyékos völgyben vöröslik többedmagával ez a pöttyös kis jószág, majdnem örömtáncot jártam. Olyasmi élmény volt, mintha a mesékből ismert jótündér repült volna szembe velem az utcán. A gyerekeket nem engedtük a közelébe természetesen, de azért jó alaposan megvizsgáltuk együtt ezeket a Super Mario játékelemeket, hogy biztosan tudjuk, ilyesmit sosem fognak leszedni.
Légyölő galóca - csak messziről csodáljuk!
A kirándulás, friss levegő és találat öröme mellett az igazi sikerélmény az, ha gombászás után otthon meg is főzhetjük a zsákmányunkat. Az utóbbi hetekben főleg őzlábgombát és vargányát volt érdemes keresni, ezekből nagyon finom levest, rántottát vagy tésztaszószt is készíthetünk, sőt, utóbbit akár meg is száríthatjuk. Nagy álmom, hogy egyszer egy méla őszi délutánon, az erdőben bóklászva kitúrjak egy darabka szarvasgombát. Tudom, hogy ennek az esélye nagyjából a zéróval egyenlő, de ha egyszer mégis bekövetkezik (esetleg bérelek egy szarvasgombatúró malacot), ígérem, tudósítani fogok. Addig is szedjük a hétköznapibb fajtákat, és mindig maximálisan győződjünk meg arról, hogy ehető gombával van dolgunk!
Menjünk biztosra
A kiemelt piacokon legtöbbször ingyenes megvizsgálják az általunk szedett gombákat, így teljesen bizonyosak lehetünk abban, hogy még véletlenül sem került a kosarunkba olyan gomba, ami bajt okozhatna.
A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!
A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...
Konyhai alapismereteinkhez biztosan hozzátartozik a tojásfőzés, viszont amennyire egyszerűnek tűnik, éppen annyira sok buktatót rejt magában, főleg akkor, ha nem mindegy számunkra, milyen állagú tojást eszünk. Mai Napi Tippünkben eláruljuk, hogyan készíthetsz főtt tojást forró víz nélkül!
A magas koleszterinszintet nem a zsíros ételek okozzák, annak ellenére, hogy nagyon sokak fejében ez a tévhit él. Táplálkozási szakértő osztja meg gondolatait a magas koleszterinszint okairól.
Sokan automatikusan a szupermarketek polcainak mélyére nyúlnak, mert biztosra veszik, hogy ott frissebb, hosszabb szavatosságú árut találnak. Bár ez elsőre logikusnak tűnhet, a szokás több kellemetlenséget és rejtett következményt hordoz, mint gondolnánk.
Sokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...