3 észbontó fügés sütemény, ha már herótod van a lekvárfőzéstől

Az egyik legszebb probléma, amikor az ember már nem tud mihez kezdeni a kertjében termő gyümölccsel. A füge külön kihívást jelent ebben a témakörben, ugyanis ősszel olyan bőséges termést produkál (ráadásul a nyár után második alkalommal), hogy háziasszony/úr legyen a talpán, aki azt be tudja főzni. Vagy süteménybe sütni: például az alábbi háromba.

Egy terebélyes fügefa tényleg mértéktelen mennyiségű gyümölcsöt képes ontani, ráadásul nemcsak egyszer, de két alkalommal is az év során: nyáron és ősz derekán. A másodérés ugyan kisebb gyümölcsöket produkál, azonban jóval nagyobb mennyiségben – ennyi lekvárt vagy chutney-t pedig tényleg nem lehet már befőzni és kamrába eltenni. Szerencsére nem is kell, süthetünk helyette egy sor fügés süteményt, persze csak olyanokat, amelyekre garantáltan nem fogunk ráunni, sőt, olyan meglepőek lesznek, hogy kénytelenek leszünk újra és újra megsütni őket, míg az összes füge el nem fogy a fáról.

3 észbontó fügés sütemény, ha már herótod van a lekvárfőzéstől

Linzerkeksz olasz és amerikai felmenőkkel

A keksz története úgy indult, hogy először egy olasz karácsonyi linzert akartam megsütni, ami cucidati névre hallgat, a töltelékében pedig aszalt fügét, mandulát és fűszereket rejt. Ez még így egyszerű is lett volna, de mellette szimultán el akartam készíteni az USA-beli fig newtont, ami omlós tésztát és szintén aszalt gyümölcsös belsőt vonultat fel.

A dologból végül az lett, hogy inkább ötvöztem a két receptet és megalkottam az itt található linzerkekszet, ami friss fügét, valamint mandulát használ, technikáját pedig a fent említett rokonoktól lopja.

A fügés-mandulás linzerkeksz receptjéért kattints ide!

Fügés is, fordított is, felemás is...és ez még nem minden

Vannak azok az esetek, amikor egy recepten való gondolkozás, tervezgetés során egyre újabb és újabb ötletek, ízek, technikák törnek be a fejembe. Persze van az a szint, amikor megálljt kell parancsolni az új jövevényeknek – nos, ezt a szintet nem értem el az alábbi süteménynél, teljesen szabad utat engedtem az impulzusoknak.

Ez talán lejöhet abból, hogy a piskótában kecskesajt, citromhéj és rozmaring szerepel, azon diós frangipane-réteg pihen, az egész tetején pedig félbe vágott fügék trónolnak. Mindez mégsem káoszhoz, hanem tökéletes összhanghoz vezet.

A fordított fügés felemás sütemény receptjéért kattints ide!

Sós ízekkel táncoló – és édesekkel is

A galette-ben az a legjobb, hogy olyan könnyű a tészta elkészítése és formázása, hogy minden figyelmünket a töltelékre összpontosíthatjuk – megalkothatunk például olyan ütős kombinációkat, amelyek kielégítik még a legínyencebb ízlésűeket is.

Párosítsuk a friss fügét pikáns kéksajttal: a kettő szinte összeolvad, létrehoznak egy dzsemes-folyós tölteléket, ami mégsem lesz túlzás és a tésztát sem áztatja el. A rozmaring, méz és nagyszemű só pedig már csak a legtökéletesebb pont az 'i'-n.

A fügés-kéksajtos galette receptjéért kattints ide!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeknek a recepteknek is adj egy esélyt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!