Az előző két részben bemutattuk, hogyan főztek dédanyáink és nagyanyáink, most lássuk, hogy alakult a helyzet a Kádár-korszaktól máig! A hatvanas évektől lassú modernizálódás következett be, amely megint csak hatott az étkezésre.
A munkaidő rövidült, illetve ritkultak az ötvenes évekre jellemző kötelező esti szemináriumok, így
a nőknek ismét több idejük volt otthon sütni-főzni.
A legtöbb háztartásban bevezették a villanyt, majd a hűtőgépek is elterjedtek a hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére. A nagyüzemi hústermelés átalakította az évszázados paraszti életformát, olyan fajok tűntek el majdnem véglegesen, mint például a zsírsertésnek számító mangalica, amelyet a sokkal gazdaságosabb, gyorsabban vágható, szaporább, de kevésbé jó húst adó fehérsertés váltott fel.
Az üzemi étkezés mellett megjelentek a mindennapokat megkönnyítő termékek, a konzervek mellett egyre nagyobb választékban lehetett kapni fagyasztott gyümölcsöt, konyhakész termékeket. Az éhezés gyakorlatilag megszűnt, még a legszegényebbeknek sem volt probléma a mindennapi élelmiszer megvásárlása.
A hús-, cukor- és alkoholfogyasztás jelentősen megnőtt, a gabonafogyasztás azonban visszaesett. A városokban – főleg Budapesten – egyre-másra nyitottak a büfék és bisztrók, ahol a korszak slágere, a hidegtál mellett már bőven lehetett húsételt is kapni.
Az üzemi étkezés választéka is kibővült. Sokan az ebben a korszakban kialakult étkezési modellt, az olcsó üzemi étkeztetéseket tartják felelősnek a mai magyar gasztronómia siralmas – de szerencsére javuló – állapotáért. Tény és való, hogy a kor ételei kevésbé voltak választékosak, viszont az alapanyagok minősége jóval meghaladta a mai nagyüzemi minőséget.
Az étkezések átalakulásban szintén szerepet játszott az ABC áruházak megjelenése, ahol minden szükséges élelmiszert meg lehetett vásárolni egyszerre, a kínálat azonban elsősorban a tartós élelmiszerre koncentrált, a minőség pedig a piacokon és henteseknél fellelhető kínálat alatt volt.
Vidéken
a termelőszövetkezetek tagjainak engedélyezték a háztájit, vagyis egy adott területen, főként magánhasználatra zöldség-gyümölcs termesztését és állatok tartását. Ezekben az években vidéken és a városok peremkerületein szinte mindenki tartott pár tyúkot, malacot, esetleg marhát, a kertekben pedig gyümölcsös és veteményes segítette a család étkezését, a fölösleg eladásából pedig egyéb kiadásokat fedeztek. Mivel a háztáji feltétele a termelőszövetkezeti tagság volt, innen származik a szocialista humor szólása: „vigyorog, mint maszek malac a TSZ-kukoricára” – nem volt ritka eset ugyanis, hogy a szövetkezeti takarmányból az otthoni jószágoknak is jutott.
A hetvenes évek elejére
elképzelni is hihetetlen, de igaz: a magyar mezőgazdaság világviszonylatban is igen jó helyen állt. A korszak közepén robbanásszerűen megnőtt a húsfogyasztás – míg az ötvenes években és a hatvanas évek elején szárnyasokat csak egyben lehetett kapni, gyakran a vásárlónak kellett megkopasztania és feldolgoznia az árut, a hetvenes évek elején megindult az úgynevezett broiler-csirke korszak, mikor a nagyüzemi húsfeldolgozásnak köszönhetően darabokban is meg lehetett venni a húst.
A mindennapos húsfogyasztás szokása is ekkor alakult ki – úgyhogy „csak” egy negyvenéves szokást kéne most levetkőznünk. A század elején a polgárság körében kialakult, majd a vidéki földművesek által ünnepi étkezésként átvett húsleves-pörkölt-rántott hús-fasírozott jellegű táplálkozás ekkor vette be magát a mindennapokba.
A hús olcsóbbá válásával és az ipari előállítással a minőség természetesen rengeteget romlott, a mait azonban még mindig fényévekkel verte. A rendszerváltás előtti években már fel-felbukkant egy-egy olyan nyugati fogás, mint a hot dog, később a hamburger – természetesen erősen magyarosított formában.
A rendszerváltás után
a termelőszövetkezetek tönkrementek, a korábban állattartásból és gazdálkodásból élő népesség húsz év alatt elöregedett, az ipari élelmiszerek minősége pedig zuhanórepülésbe kezdett.
A pár évtized alatt eltanult egészségtelen étkezési szokásoknak köszönhetően a lakosság egészségügyi állapota finoman szólva is a kívánt szint alatt van. Az utolsó tíz évben a válság ellenére javult a magyar gasztronómia, egyre többen változtatnak az étrendjükön, esznek kevesebb húst, több zöldséget, térnek vissza olyan elfelejtett gabonafélékre, mint például a köles vagy hajdina. Az otthon előállított vagy ellenőrzött biogazdálkodásból származó termékek iránti kereslet is megnőtt. Pont a válság miatt sokan, akiknek kertjük van, ismét elkezdtek otthon zöldséget, gyümölcsöt termeszteni, állatot tartani. És hogy mi a következő fejezet? Az rajtatok is múlik!
