Bajban van az idei makói fokhagymatermés

Nem számítanak idén túl sok fokhagymára a makói termelők a nagy szárazság miatt.

Nagy a szárazság, éppen ezért nem számítanak idén jó termésre a gazdák a makói fokhagymát illetően. A Sokszínű vidék írása szerint Csongrád-Csanád megyében termesztik jelenleg a legtöbb fokhagymát – mintegy 637 hektáron – a termőterület azonban évről-évre csökken. Ahogy a lap a KSH adataira hivatkozva írja, a termés 5,2-7,9 ezer tonna között alakult az elmúlt tíz évben. 2020-ban 768 hektárról 5212 tonna fokhagymát takarítottak be. Ez 27 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben.

Nem elég nagy az idei termés

A Délmagyarnak nyilatkozó makói termelő, Vas Sándor elmondta, az év elején még jó termésben reménykedtek, a helyzet azonban másként alakul. A gazda földje olyan helyen van, ahol nem lehet megoldani az öntözést, a kevés téli és tavaszi csapadék miatt pedig nagyon kevés lesz az idei termés.

Nem a minőséggel, a mérettel van a probléma: a piacon a 6 centiméternél nagyobb fokhagymák kelnek el jobban, a mostani termés azonban csak 4-5 centis.

A hazai piacon egyre több a külföldről származó importfokhagyma, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a tavalyi évben 2269 tonna fokhagyma érkezett hozzánk Spanyolországból, Hollandiából és Olaszországból, de találkozhatunk román, francia, török, osztrák, lengyel és kínai áruval is, utóbbiról azonban nincs olyan külkereskedelmi adat, amely választ adna rá, mekkora a Kínából importált mennyiség, mert az adatok csak az exportőr ország nevét tüntetik fel, amely behozza a nem EU-s országból származó terméket.

Forrásaink voltak.


Ezeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...