Bezár Szeged egyik leghíresebb és legrégebbi étterme

65 éve folyamatosan nyitva tartó étterem zárta be kapuit végleg július közepén. A szegedi Gulyáscsárdát sokan ismerték nemcsak a városban, de szerte Magyarországon is.

A szegedi Gulyáscsárda tulajdonosa, Holló János 22 éve bérelte a Mars téren található éttermet a helyi önkormányzattól. A Telex cikke szerint Szeged híres terén 65 éve megállás nélkül étterem működött, a népszerű Gulyáscsárda sikerét egyedül a pandémia miatti szigorítások törték meg néhány évvel ezelőtt.

Az egykori Gulyáscsárda (kép: Facebook.com)

Holló János a Szegedi Napnak elmondta:

Egyetlen szóval meg tudom indokolni, hogy miért zártam be a Gulyás csárdát, szakácshiány. Ha két szóban lehet, akkor globális szakácshiány.

Az étteremben a szakácsok havi nettó 450 ezer forintért dolgoztak 15 napot, a napi nettó 30 ezer forint azonban nem volt elég ahhoz, hogy megtartsa a munkaerőt, így június 19-én végleg bezárták az éttermet.

A vendéglátóipart sújtó munkaerőhiány egyre nehezebbé teszi az életet a munkáltatók számára, néhány héttel ezelőtt volt olyan balatoni étterem, amely nettó 800 ezres fizetésért sem talált egyhamar munkaerőt.

Forrásunk volt. Címlap: Facebook.com/Gulyáscsárda


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...