Okok, melyek miatt több fekete borsot kéne ennünk

Könnyen beszerezhető, és olcsó is, tehát semmi kifogásunk nem lehet ellene.

A fekete bors délkelet-ázsiai eredetű növény, a borsfélék családjába tartozik. A kúszónövény termését, az igen erőteljes ízű fekete borsot a teljes érés előtt, egészben szedik le, amikor még sötétbarna színe van. Majd a napon történő szárítás során kissé összeaszalódik, és elnyeri fekete színét. A bors fűszeres csípős ízt ad az ételeknek.

Valljuk be, valószínűleg mindenki polcán megtalálható ez a fűszer, hiszen szinte minden ételünkbe teszünk belőle. Azonban nemcsak a konyhában nagyon hasznos alapanyag, hanem a gyógyszeresszekrényben is.

„A feketebors kultúrtörténete szerint a gyógyhatása miatt kezdték használni az ételekben a növényt” – magyarázta dr. Jeff Gladd belgyógyász.

Bizonyítékaink vannak arra, hogy már az ókori görögök is használták a gyomorproblémák enyhítésére a Kr.e. 4. században

– tette hozzá dr. Laura Purdy orvoskutató. A fekete bors a hagyományos indiai gyógyászat, az ájurvéda alapnövénye is, ahol szintén a bélrendszeri betegségek kezelésére alkalmazzák. De nézzük, milyen jó hatásokkal számolhatunk, ha sok fekete borsot fogyasztunk.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.