Közel 200 fehérjeport vizsgáltak meg, szomorú dolog derült ki

A kutatók 70 márka 160 termékét tesztelték, és 47 százalékukban találtak az egészségre káros mennyiségű nehézfémet.

Manapság fehérjeport már nemcsak sportolók fogyasztanak, hanem fogynivágyók is, könnyedén lehetséges azonban, hogy ezzel egészségüket kockáztatják. A Clean Label Project nevű nonprofit szervezet – melynek célja az élelmiszerek összetételének átláthatóbbá tétele – nemrégiben írt egy jelentést, melyből kiderült, hogy a boltban kapható fehérjeporok az egészségre ártalmas mennyiségű ólmot, valamint más mérgező fémeket tartalmazhatnak.

Közel 200 fehérjeport vizsgáltak meg, szomorú dolog derült ki

A szervezet összesen 70 márka 160 termékét vizsgálta meg az Egyesült Államokban, amiből kiderült, hogy az esetek 47 százalékában az ólom, a kadmium és más mérgező fémek szintje meghaladta a helyi egészségügyi határértékek maximumát.

A Gizmodo beszámolója szerint ezen termékek a piac 83 százalékát fedik le, tehát ezek lényegében a legnépszerűbbek a vásárlók között. A jelentésből kiderült, hogy az esetek 21 százalékában kétszer magasabb volt az adott fehérjepor ólomszintje a megengedett határértéknél. Arra is kitértek, hogy a csokoládé ízesítésű porok 65 százalékánál, a növényi eredetű fehérjeporok 77 százalékánál, az organikus poroknak pedig a 79 százalékánál mértek magas ólomszintet.

Forrásunk volt.


Ha figyelsz az egészségedre, ez is érdekelhet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. ...

Tavaszidéző tonhalsaláta

Ha a nagyböjt alatt nem akarsz unalmas ételeket fogyasztani, akkor ez a tökéletes recept: friss, ropogós zöldségek, szaftos tonhal és a jóllakottságérzet kedvéért egy adag puha lencse. ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Szaftos brassói aprópecsenye

A brassóiról rengeteg legenda kering - hogy a brassói gyorsvonaton készült először, mások szerint Brassóban találták ki. A helyzet az, hogy már a XIX. századi szakácskönyvekben is ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...