A böjti időszak egyik legfinomabb étele a fánk, és azon kevés ételek közé tartozik, amit már az ókor óta ismer az emberiség. Tény: nem lehet megunni.
A fánk évezredeket átívelő karrierje
Fánkot már az ókorban is ettek, igaz, akkor még a formája és az íze is más volt. A rómaiak a tavasz közeledtét ünnepelték a hosszúkás, mandulás süteménnyel, amire mézet is csurgattak. A középkorban sem tűnt el a fánk, sőt, az ókoriakkal ellentétben az arabok már élesztős változatban készítették, amit édes sziruppal fogyasztottak. Az 1400-as években a fánk tésztája még inkább hasonlított a kalácsra, és sokszor hússal, valamint gombával töltötték meg.
A legenda szerint a fánk nagy rajongója volt Marie Antoinette is, aki egy alkalommal megszökött az udvari álarcos bálból, majd elvegyült a mulató nép között. Mivel megéhezett, egy utcai árustól vett egy számára addig ismeretlen édességet. A királynénak annyira ízlett a beignet, azaz a fánk, hogy a 18. századtól kezdve az édes kelt tészta a jelentősebb udvari lakomák nélkülözhetetlen gasztronómiai főszereplőjévé vált.
A ma ismert fánkot egyes források szerint egy bécsi Krapfen nevű pék könnyen idegállapotba kerülő feleségének, Cecíliának köszönhetjük, aki véletlenül, dühében készítette el az első Krapfent, azaz amit mi lyuk nélküli fánkként ismerünk. Mivel a pékségben finom kenyereket sütöttek, mindig végeláthatatlan sor állt az üzlet előtt, azonban az emberek egyre türelmetlenebbek lettek.
Egy napon az asszony megelégelte a tolongást, dühében kiszakított egy tenyérnyi darabot a kenyértésztából, és a várakozók közé akarta hajítani, az azonban egy zsírral teli lábasban kötött ki, és elkészült az első bécsi fánk. Egy másik verzió szerint Cecília a férjét célozta meg a nyers tésztával, ami aztán szerencsére nem az ura képén, hanem a serpenyőben landolt. Krapfen pék és a fánk igazán nagy karriert a 1815-ös Bécsi Kongresszuson futott be: amíg folytak a béketárgyalások, az ismert péket udvari szállítóvá nevezték ki, és a monda szerint 2 millió fánkot szállított a tárgyalásokra.
Az egyik legnagyobb fánkrajongó nemzet, az Egyesült Államok, a holland telepeseknek köszönheti a fánkot, azonban eleinte a lyuk nélküli változat hódított. De hogy került mégis lyuk a fánk közepére? A legenda szerint az 1800-as évek közepén egy amerikai hajó hánykolódott a viharos tengeren, amikor a kormánykerék átlyukasztotta a nyers fánktésztát, amit kisütöttek, és annyira elnyerte a legénység tetszését, hogy továbbra is lyukkal a közepén sütötték.
A magyarok és a fánk
Mi Mátyás királynak, pontosabban Beatrix királynének köszönhetjük a fánk magyarországi meghonosodását: a gasztronómiájáról messze híres királyi udvarban először itáliai szakácsok sütöttek fánkot. Szélesebb körben később, a 19. században terjedt el, és a paraszti kultúrában is meghonosodott, és akkorát „illett” készíteni, hogy a vizespohár száját elfedje.
Régen farsang idején, Vízkereszt napján mentek a fiúk háztűz nézőbe a lányos házhoz, és ha lány viszonozta a szerelmet, akkor ennek jeleként megfelezte a legénnyel a szalagos fánkot. Az aranybarna fánk közepén végig futó fehér kör nemcsak a tészta tökéletességét, hanem jegygyűrűt is jelképezett, így a közösen elfogyasztott fánkot követően már az esküvő sem váratott sokáig magára.
De a fánkhoz más babona is kapcsolódott: a fánkba, mint oly’ sok más ételbe, pénzérmét is rejtettek, és aki megtalálta, a hiedelem szerint nagy gazdagságra, jólétre számíthatott. A Szerémségben, a Vajdaság délnyugati részén úgy tartották, hogy az, aki farsangkor fánkot evett, biztonságban tudhatta a házát, pontosabban annak a tetejét, és még a legerősebb tavaszi széltől sem kellett tartania. A Tiszántúlon a fánk tésztáját hígra készítették el, hogy amikor a forró zsírba belecsurgatják, a kirajzolódó alakzatokból jósolni tudjanak.
A hagyományos szalagos fánk mellett az édes, ropogós csörögefánk, vagy más néven herőce, forgácsfánk, rózsafánk a palócok egyik régi és kedvelt csemegéje. Az olaszoknál, a franciáknál, a lengyeleknél, a bolgároknál és az ukránoknál, de még a mongoloknál és Kínában is létezik helyi változata. Egyes források szerint itthon a 16. században terjedt el Erdélyből, ahol pánkónak hívták, és sokan még ma is így ismerik. A csörögefánk Jókai Mórt, a gasztronómia iránt rajongó írónkat is megihlette, és az És mégis mozog a Föld című regényében így ír róla:
„Sőt még az is megtörténik, hogy poszpásznak barátfülét hoznak fel (amit csörögének, herőcének, forgácsfánknak, borkorcsolyának s nem tudom még mi mindenfélének is neveznek szerteszét az országban), ami napkeleti virágnyelven azt jelenti, hogy szívesen látott vendég van a háznál.”
Ezeket olvastad már?
Te minek öltöztél az iskolai farsangokon? Így farsangoztunk diákkorunkban!
Emlékszel milyenek voltak a régi iskolai farsangi bálok? Nosztalgiázz, és nézegess régi képeket az elmúlt évszázad diák farsangjairól!
Petrás Gabriella
Elfeledett szakmák: Vályogvető, kosárkötő, madzagszövő - vándoriparosok a múlt században
300 éve a korabeli vándoriparosokat nem megbecsülés, inkább megvetés övezte. Az embereknek hiába volt szüksége a szolgáltatásaikra, nem tekintettek rájuk egyenlő rangúként.
Petrás Gabriella
Hagyományos disznótoros ételek, amik után nagyszüleink is megnyalták mind a...
A frissen sült, piros kolbász, a gőzölgő májas hurka, és a forró zsírban sült tepertő - olyan finomságok, amiket évszázadok alatt sem tudtunk megunni.
Petrás Gabriella
Ilyen nagy hó volt 100 éve Budapesten - Varázslatos, mesebeli...
Felismered az Oktogont, az Andrássy utat és a Kodály köröndöt? Nosztalgiázz és nézegess régi képeket a téli Budapestről!
Petrás Gabriella
