Elkészült Az ördög magyar hangja, a Quimby-univerzum vörös söre

A Quimby együttes és a kisüzemi sörfőzdék zászlóshajósa, a MONYO Brewing együttműködéséből született meg Az ördög magyar hangja, egy izgalmas, vörös IPA, kóstoljatok bele!

Míg külföldön tucatnyi hasonló sör-kollaboráció valósul meg – akár Magyarországon is megízlelhettük már az Iron Maiden, az AC/DC vagy éppen a Metallica sörét – addig itthon mindeddig kevés példa volt olyan együttműködésre, ahol egy népszerű hazai csapat egy kisüzemi sörfőzdével közösen "főzne ki" valamit. Pedig mint tudjuk, a popkultúra és a sörkultúra nem is állnak olyan távol egymástól…

A Quimby és a MONYO Brewing együttműködése nem pusztán névleges, hiszen az, hogy milyen típusú és ízvilágú sör készüljön, teljes mértékben együttes döntés volt. Természetesen a zenekar és a sörfőzde tagjai már a közös ital tervezésének a legelején eldöntötték, hogy „csak a színe legyen vörös.”

Ahogy a Quimby a zenei képeken, úgy a MONYO Brewing a sörök ízvilágán keresztül alkotja meg saját, markáns univerzumát, így a két kreatív csapat találkozásából várható volt, hogy valami új és izgalmas dolog fog születni.

„Leginkább azt várom a Quimby-sörtől, hogy jó érzés legyen inni, beszélgetni közben, jó helyzeteket teremtsen, jó irányba menjen tőle a világ.” – (Kárpáti József Dódi)

Dódi, a zenekar trombitása éppen a Quimby-sört csapolja

„Az egész azzal kezdődik, hogy mi felfedezzük a kreativitást egy csomó minden másban is, mint a saját zenénkben. Személy szerint csak jó élményem van, ami a MONYO söröket illeti, hiszen teljesen más, nem lehet semmilyen másfajta sörhöz hasonlítani. Szerintem amit csinálnak, az költészet, alkoholos italok újfajta értelmezése, úgyhogy engem azonnal meggyőzött.” – Meséli Kárpáti József Dódi, a Quimby trombitása, aki a zenekarból projektfelelősként az ízvilág meghatározásától kezdve a kóstolásokon át, egészen a sörfőzésig, mindenből kivette a részét.

Dódi malátát roppantott, adagolta a komlót a sörhöz, illetve trombita dallamokkal segítette a sörfőzést.

De milyen ízre is számítson az, aki elkortyolna egy korsót Az ördög magyar hangjából?„Néhány kismennyiségű (10-20l) házi tesztfőzet után elhatároztuk, hogy a sörforradalom zászlóshajóját az India Pale Ale-t választjuk. Ezt az IPA-t egy nagyon izgalmas és elegáns Mosaic komlóval főztük és hidegkomlóztuk, aminek eredménye egy nagyon friss, illatos, citrusos és markánsan keserű sör, amit bárki könnyen és gyorsan megkedvelhet.” – Árulja el a sör ízvilágáról Németh Antal, a MONYO Brewing sörfőző mestere.

A Quimby két tagja Varga Livius és Mikuli Ferenc Németh Antal a MONYO Brewing sörfőző mesterével kóstolnak

Miután elkészült a nedű, a grafika készítésébe egy harmadik kreatív csapatot, a Graphasel Design Studiót vonták be. Az együttes tagjai saját magukat definiálták, és a stúdió ez alapján készítette el a rajzokat a zenészekről a MONYO Brewing szürreálisan meseszerű világába helyezve őket.

Az új nedűt február 14-én mutatták be Budapesten a Neked Csak Dezső nevű pubban. Mivel mind a Quimby, mind a MONYO Brewing számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért 100 palackot a zenekar tagjai dedikáltak, amikből a bemutatón az összes példány el is kelt. Az ebből befolyó összeget a kőbányai Down Alapítvány Gondozóházának juttatják el, akik több ízben segítettek a MONYO Brewing exkluzív söreinek a csomagolásában.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Hogy került ponty a töltött káposztába? - A megújult Innióban jártunk

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.