Ég a Föld tüdeje, de téged ez sem érdekel, mert úgy sincs rád hatással?

Az Amazonas vidékének fele lángokban áll, sokak pedig egyáltalán nem foglalkoznak vele, hiszen a világ másik felén nem lehet érezni a hatalmas erdőtüzek hatását. Egyelőre.

Ciprus, Görögország, Szibéria, Alaszka, Kanada, Grönland, 2019 nyarán hihetetlen mennyiségű erdőtüzet jelentettek be világszerte, az elmúlt napokban pedig az Amazonas vidéki erdőtüzekről lehet olvasni és látni rettenetes adatokat és képeket, ez itt például egy űrfelvétel, amin jól látható az erdőtüzek okozta füst.

Idén az Amazonas esőerdeiben összesen72 843 tűzesetet jelentettek be, az elmúlt egy hétben pedig csaknem9507 új erdőtüzet figyeltek meg Brazíliában, ami összesen 83 százalékkal több eset, mint amit a tavalyi évben jegyeztek fel. Bár Brazília csaknem 10 ezer kilométerre fekszik Magyarországtól, az egyre sűrűsödő erdőtüzek a mi egészségünkre is hatással vannak vagy lesznek belátható időn belül, ugyanakkor mi is tehetünk azért, hogy segítsünk az erdőirtás elleni harcban.

Ugyan miért lenne ránk hatással? A világ másik felén élünk!

Bár az utcákat járva, az irodában vagy nappalinkban ülve valóban lehetetlennek tűnik elképzelni, hogy egy több ezer kilométerre lévő erdőtűz hatással lenne az életünkre, nagyon is komoly bajok származhatnak belőle.

Az amazonasi esőerdőt nem csak túlkapásból nevezik a Föld tüdejének, az itt található esőerdő ugyanis a világ legnagyobb egybefüggő erdősége. Az esőerdő fáinak olyan szinten fontos szerepe van a szén-dioxid és az üvegházhatást okozó mérgező gázok megkötésében, hogy itt termelődik a Föld légkörében lévő oxigén mennyiségének 20% százaléka.

Ha nincsenek erdők, nagyobb a szén-dioxid kibocsájtás, nő az átlaghőmérséklet, kevesebb oxigén termelődik, az oxigén pedig elengedhetetlen az emberi szervezet működéséhez.

Hogyan lett ekkora tűz Brazíliában?

Az Amazonas vidékén megállás nélkül irtják a fákat, egyes adatok szerint percenként egy focipályányi erdőt irtanak ki, sokszor egyáltalán nem legális körülmények között. Az Amazonas területének kétharmada Brazíliához tartozik, ahol 2019. január 1-én lépett hatalomra az új elnök, Jair Bolsonaro. Brazília első számú embere már kampányában megígérte, hogy az ország gazdasági fellendülésének érdekében megkönnyíti az esőerdők irtását, az erdőterületek iparosításából befolyó összegek ugyanis jelentősen növelik majd a brazil életszínvonalat.

Az elnök kormányában a megbízott környezetvédelmi tárca vezetője szerint a közelgő klímakatasztrófa csak egy kitalált összeesküvéselmélet része, valójában szó sincs arról, hogy egy visszafordíthatatlan környezeti katasztrófa veszélyeztetné a Föld lakosait.

Ezen felbátorodva az erdőirtók egyre több területen terjeszkednek és vágják ki a fákat, olykor pedig egy-egy területet erdőégetéssel tesznek "szabaddá". Ezek a tüzek száraz közegben gyorsan elkezdenek terjedni, és bár akár egy villámcsapás is okozhat erdőtüzet, kutatók szerint az amazonasi erdőtüzek 99%-át emberi kéz szította.

Mit tudunk mi tenni?

Facebook, Instagram, Twitter és más közösségi oldalak csak úgy hemzsegnek a #Prayforamazonia hashtagektől, és bár ezek a bejegyzések és képek felhívják a figyelmet a bajra, keveseket sarkallnak arra, hogy aktívan részt vegyenek az erdőirtások elleni harcban. ,,Mit tehetnék én?" - tesszük fel a kérdést, és igenis sok mindent, ezt többek között Leonardo DiCaprio foglalta össze:

  • Adományozhatszaz Amazonas-mentő szervezeteknek. Rengeteg van belőlük:Amazon Conservation Association, Amazon Conservation Team,Amazon Watch, Rainforest Foundation US, Rainforest Trust, Rainforest Action Network. Minden fillér számít, akár már 1000 forint is nagy segítség lehet az erdőtüzek megfékezésében.
  • Légy tudatos vásárló, ne költekezz fölöslegesen, használj minél kevesebb műanyagot, fogd vissza a húsfogyasztásodat, főként a marhahúst. (Mi hozzátennénk, hogy vásárláskor gyorsan olvasd át a megvásárolni kívánt élelmiszer leírását: ha pálmaolaj van benne, inkább ne vásárold meg, a pálmaolaj nagy részét ugyanis az esőerdőkben kivágott fákból nyerik ki. Minél kisebb a kereslet, annál kevesebb lesz a kínálat is!
  • Hiába, a politika is erősen beleszól az ügybe: csak olyan politikusokra és döntéshozókra érdemes szavazni, akik aktívan tesznek a környezetért és a klímavédelemért, átlátják és megértik, mekkora bajnak nézünk elébe.
  • Olvass, tanulj és taníts másokat is! Számtalan írás, cikkek, könyvek, internetes oldalak foglalkoznak a klímaváltozással és következményeivel. Ellenőrizd mindig a forrásokat, tanulj és ne félj másoknak sem mesélni arról, miket olvastál.

Ami most történik, hatással lesz minden Földön található élőlény számára. Ne gondold, hogy egy emberként te nem tudsz tenni azért, hogy élhetőbb legyen a környezet.

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via Business Insider, SzMo

Címlapról ajánljuk

További cikkek