Durván kiakadtak az internetezők az énekesnő diétáján

Őrjöngenek az internetezők a plus-size énekesnő léböjtkúráján. De vajon tényleg annyira felháborító és egészségtelen, mint azt a netezők gondolják?

Lizzo számomra mindig is példakép lesz, bármi is történjék, mert szerintem igenis nagy dicséretet érdemel, hogy ennyit tesz azért, hogy elfogadjuk saját testünket. Több száz testpozitív videót készített már magáról, amit százezrek, sőt, milliók lájkolgatnak naponta. Most mégis volt egy húzása, ami egy kicsit engem is elbizonytalanított.

Nemrégiben ugyanis Lizzo kitett egy olyan posztot a TikTokra, amiben bemutatta méregtelenítő kúráját. Igen, bizony…. Az az énekesnő, aki eddig arról prédikált, hogy ne fogyókúrázz, és ne dőlj be a fogyókúra-kultúra káros és (átvitt értelemben) mérgező hatásainak, most bemutatta saját méregtelenítő kúráját, ami eleve egy igencsak megosztó diétatípus, és kérdéses a hatékonysága.

@lizzo

practice safe detoxification y’all.

♬ mario sound - mandycap

Az tény, hogy azok az italok és fogások, amik fogyaszt a kúra során, egészségesek, hiszen láthatólag csak gyümölcsből és zöldségből állnak, de ezekkel semmilyen mérget nem hajt ki a testéből, hiszen ha valaki rendesen odafigyel a táplálkozására, akkor a szervezet magától méregtelenít.

És mégis mi a véleménye az énekesnőnek erről?

„Mindenki azt csinál a testével, amit jónak lát!” – hirdette mindig is az énekesnő. Ha Lizzo úgy dönt, hogy fogyókúrázni akar, miért ne tehetné?! Ez az ő teste! Szóval nem tévesztett meg senkit. Egyébként egy másik videóban reagált Lizzo a vádakra, amiben elmondta, hogy a november minden szempontból húzós volt számára, így szeretett volna visszatérni az eredeti állapotokhoz. Ez pedig sikerült is neki, amire nagyon büszke. Normális esetben lehet, hogy szégyellné magát ezért, azonban most tényleg úgy érezte, szüksége van erre, mivel az utóbbi időben sokat ivott és rengeteg csípős ételt evett, ami nem tett jót a emésztésének. Most azonban újra jól érzi magát a bőrében, amihez ez a kúra kellett.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásaink voltak.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.