Kiderült, drágább-e a Lidl Magyarországon, mint Romániában

Az egyik magyar internetes portál összehasonlította a magyar és a román árakat. Most kiderül, olcsóbb-e a szomszédban a bevásárlás.

A G7 másfél évnyi megfigyelés után nemrégiben közzétette, hogy mennyibe kerül a francia és a magyar Lidlben egy bevásárlás. Ezúttal pedig annak néztek utána, hogy drágább-e a Lidl itthon, mint Romániában.

Az online portál ezúttal is 42 terméket vett alapul.

A termékek döntő többsége Romániában olcsóbb, azonban meglepő módon a 35-ből 10 olyan is volt, amely Magyarországon kerül kevesebbe.

Bár fontos hozzátenni, hogy a liszt esetében ez ma már nem igaz, mert éppen október első napjaiban emelt árat 25 százalékkal a magyar Lidl, a tojásnál pedig elhanyagolható, 0,3 forint az eltérés.

Kiderült, drágább-e a Lidl Magyarországon, mint Romániában

Ezen kívül nyolc másik terméknél fizetnek kevesebbet a vásárlók Romániában: az ESL tejek, a 1,5-es UHT tej, a csirke- és pulykamellfilé, az ásványvíz, a só, és a gouda sajt esetében. De mennyi összesítve az összeg? Amíg Magyarországon 14 328 forintot kell fizetni a kosár tartalmáért, addig Kolozsváron átszámolva 12 800 forintot, vagyis ott 10,6 százalékkal olcsóbb ez a bevásárlás.

A kosár végösszegét Romániában elsősorban a zöldségek Magyarországról nézve döbbenetesen alacsony ára húzza lefelé, míg a tejek és a húsok inkább ott drágábbak. Az azonban már más kérdés, hogy mekkora teher mindez egy magyar és egy romániai családnak.

A G7 szerint a nettó medián bér Romániában havi 384 euró, Magyarországon pedig 583 euró

Ha figyelembe vesszük azt, hogy a bevásárlás összköltsége a fizetés hány százalékát viszi el, akkor Romániában ez 9,2 százalékot, Magyarországon viszont csak 6,8 százalékot ad ki.

A G7 teljes elemzését ITT tudod elolvasni.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.