Komoly betegségre is utalhat, ha naponta többször elszundítasz

Egy-egy délutáni szunyókálás a hétvégi takarítás vagy a hétköznapi munka után önmagában még semmilyen betegségnek nem előjele, ha viszont napi szinten többször van szükséged az alvásra, érdemes utánajárni, mi okozhatja a fáradtságot.

Komoly egészségügyi problémát jelezhet az, ha valakinek többször is szüksége van a napközbeni alvásra – ez derül ki abból a 14 éven keresztül végzett amerikai kutatásból, amelyről a 444.hu számolt be.

A Rush Alzheimer’s Disease Center kutatásában 1500 önkéntes vett részt, akiken minden évben elvégeztek egy kognitív tesztet, valamint éves szinten maximum 10-10 napon keresztül egy speciális karkötőt is kellett hordaniuk, mely azt mérte, hogy az alanyok reggel 9 és este 7 óra között hányszor és mennyi időre alszanak el.

A kutatók leszögezték, hogy nem a szunyókálástól lesznek az emberek demensek

A kutatás kezdetén az alanyok 75 százaléka még semmilyen kognitív probléma jelét nem mutatta, a résztvevőknek valamivel több mint 4 százaléka szenvedett csak a demenciával járó Alzheimer-kórtól.

A 14 éven át tartó vizsgálat során a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az Alzheimer-kórtól, illetve az enyhébb-erősebb kognitív problémáktól szenvedő alanyok korábbi értékeikhez képest akár kétszer-háromszor is többet aludtak napközben.

Azok, akik egészségesen vágtak bele a kutatásba, az elmúlt évek során átlagosan 11 százalékkal aludtak többet napközben. Az éves növekedés kétszeresen volt nagyobb azoknál az embereknél, akiknél enyhe fokú kognitív butulást rögzítettek, az érték pedig azoknál nőtt háromszorossá, akiket az évek során diagnosztizáltak Alzheimer-kórral .

A szakemberek összehasonlították a 14 év alatt egészségesen maradt alanyok adatait azokéval, akiknél az elmúlt években jelentek meg az Alzheimer-kór tünetei. A vizsgálat arra jutott, hogy azok az idős emberek, akik napi egy óránál többet szunyókáltak napközben, 40 százalékkal nagyobb eséllyel lettek Alzheimeresek.

A kutatás készítői ugyan hangsúlyozták, hogy nem a délutáni alvás okoz demenciát, ugyanakkor felhívták rá a figyelmet, hogy amennyiben a feledékenység és az egyre gyakoribbá váló szundítások egyszerre jelentkeznek, érdemes minél hamarabb kivizsgáltatni magunkat.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tormás-majonézes krumplisaláta

Ez a tormás-majonézes krumplisaláta nálunk mindig a húsvéti asztal egyik főszereplője: krémes, pikánsan csípős, és tökéletesen kiegészíti a sonkát. Az alap ugyan egyszerű, de a ...

Ecetes torma házilag

Bár csíp, könnyeket csal a szemünkbe a készítés és a fogyasztás során is, mégsem tudjuk elképzelni a húsvétot ecetes torma nélkül. A bolti verziók gyakran túl édesek vagy nem elég ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.