Ezzel a módszerrel azonnal megszüntetheted a csuklást

Valljuk be, hogy nagyon idegesítő tud lenni a csuklás. Szerencsére van egy módszer, amivel gyorsan véget vethetünk neki.

A csuklás nem más, mint a mellkast a hasüregtől elválasztó rekeszizom akaratlan összerándulása. Kialakulásának pontos okára még mindig nem jöttek rá, a szakértők is két csoportra oszlanak: az egyik úgy gondolja, hogy a légzést irányító ideg, a bolygóideg stimulációja miatt jön létre, míg mások szerint a rekeszizom működéséhez köthető idegek irritációja okozza.

Ezzel a módszerrel azonnal megszüntetheted a csuklást

A csuklás nem fáj, ugyanakkor rettenetesen kellemetlen tud lenni. Általában orrbefogással vagy ijesztegetéssel próbáljuk elmulasztani, ezek azonban nem tűnnek mindig hatékony módszernek. Most egy újabb trükköt mutatunk, mely tényleg rengeteg embernél működött már, így egy próbát mindenképpen megér:

A praktika szerint az egyik ujjunkat az egyik, míg a másikat a másik hallójáratunkba kell dugnunk. A fülben található receptorok elvégzik a dolgukat.

Persze meg is előzhetjük a csuklást, hiszen ha nem fogyasztunk fűszeres ételeket, nem eszünk túl gyorsan, nem iszunk alkoholt és szénsavas italokat, illetve nem dohányzunk és rágózunk gyakran, akkor könnyedén elkerülhetjük.

Forrásunk volt.


Még több életmódcikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.