Sokféle sós-sajtos rudat sütöttem már, de szó, ami szó, magam is meglepődtem ennek a változatnak az elkészítési módján. Többször sikert arattam vele, pedig viszonylag új darabja receptgyűjteményemnek. Elmondom a történetét, hogyan is akadtam rá!
Úgy hozta a sors, hogy egy házba költöztem régi, kedves ismerősömmel. Éva, aki szintén nagymama, szíves-örömest süt-főz unokáinak, annak ellenére, hogy makacs allergiája miatt ő maga szinte sohasem ehet az elkészült finomságokból. Nem élvezheti ugyan munkája eredményének ízeit, de mivel élet- és ételszeretete a régi, boldogan elmeséli, éppen mivel lepi meg a családot. Van miből válogatnia, hiszen a Rómában töltött éveknek köszönhetően olasz ételek is bővítik a repertoárt.
Időnként, mint az nagymamák között lenni szokott, mi is megosztunk egymással egy-egy könnyű vagy akár különleges receptet. Nos, erre a sós rúdra, amiről szó van, mindkét jelző helytálló. Bevallom, esetében nem az egyszerű elkészítés vonzott, inkább az a furcsaság, hogy víz alatt kell pihentetni. Ezt a tényt kétkedve fogadtam, arra számítottam, hogy szétmállott tésztaázalékot találok majd a tálban a vízi kaland után. Sebaj, gondoltam, 500 forintot megér a kísérlet, több is veszett Mohácsnál!
Erről szó sem volt! A végeredményben nem csalódtam, sőt! Nagyon finom, porhanyós, de nem morzsálódó rudacskák kerültek az asztalra. Szívből ajánlom nagymamatársaimnak az elkészítését, az unokák is biztos érdekesnek találják majd a „búvár” tésztát.
Ha éppen nem lenne unokánk a közelben, gyúrjuk össze mi az alapanyagokat. Mivel a nagymamai háztartás szinte elképzelhetetlen ételszállításra alkalmas dobozok nélkül, ragadjunk meg egyet, töltsük meg vízzel, pottyantsuk bele a tésztacipót, aztán kerekedjünk fel, látogassuk meg mi az unokát, és süssük meg vele együtt anyák napjára a sós sütit! A legtöbb gyerek imádja a derelyevágót használni – így a vízi tészta mellett még a szabdalás is jó szórakozás lehet.
Még egy kérdés válaszra vár, mégpedig az, hogy vajon miért kell a tésztát vízbe tenni? Nos, azt én sem tudom – de töröm rajta a fejem…
Mari nagyi
