Az agyunk úgy van berendezve, hogy kívánja a gyorskaját

Nem véletlen, hogy olyan nehéz lemondani az egészségtelen ételekről: egy holland kutatás most bebizonyította, hogy az agyunk sokkal jobban figyel az ilyen ételekre, mint az egészségesekre.

Biztosan te is álltál már a hűtő vagy a szekrény előtt éjszaka, nassolni vágyva, de mellette azért gondolkodtál rajta, hogy mégsem kéne ilyenkor már cukrot vagy zsírt tömni magadba – egy friss kutatás szerint nem csoda, hogy ilyenkor mégis inkább a rossz kaját találod meg, az agyad ugyanis úgy van berendezve, hogy jobban emlékezzen rá, hová tetted, mint az egészséges ételeket.

A holland Wageningen Kutatóegyetem kutatásából kiderült, hogy az emberi agy úgy fejlődött, hogy megjegyezze, hol találhatók a magas kalóriatartalmú ételek. Ez valószínűleg azért van így, mert a vadászó-gyűjtögető időkben, az éhínségesebb idők alatt sokat számított, hogy az emberek fel tudták-e idézni a jó lelőhelyeket és vadászhelyeket.

A kutatás maga nagyon izgalmas volt: a szakértők 512 embert raktak be egy útvesztőbe, ahol különböző helyeken különböző ételeket helyeztek el, vagy különböző fogások illatát vezették be. Az opciók az almától és uborkától egészen a chipsekig, csokis sütikig terjedtek. Az útvesztő után a résztvevőknek be kellett jelölniük, hogy melyik ételre emlékeznek, és hogy ezek hol voltak a labirintusban. Az alanyok nem tudták, hogy később ez lesz a feladatuk.

Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők 27 százalékkal pontosabban mondták meg a gyorskaják és édességek helyét a labirintusban, mint az egészséges ételekét, és 28 százalékkal jobban tippeltek a magas kalóriatartalmú ételeknél, mint az alacsonyabbak esetében. A sós vagy édes ízek között nem volt különbség, és az sem számított, hogy a résztvevők melyik ételt szerették, és melyiket nem.

Szakértők szerint az, ami korábban egyébként előny lehetett az emberek számára a túlélésben, ma már hátrányt jelent, hiszen mindig a rendelkezésre állnak a magas kalóriatartalmú, több energiát adó ételek. Így ez a beállítottság hozzájárulhat az elhízáshoz, ami ma már komoly népbetegségnek számít globálisan, és Magyarország is nagyon rosszul áll az egészséges testsúly területén.

Ezeket olvastad már?

Így született meg a gyorskaja

Múlt héten megpróbáltunk rendet tenni a különböző fogalmak között. Most lássuk, mióta léteznek, és hogyan alakultak ki, és miként keresztezték egymás útját!

Dacota

Forrásunk volt.

Szerző: S. Nagy Niki

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.