Újabb alapélelmiszerünk drágul rohamosan, ki tudja, meddig

Nem számít luxusterméknek, mégis egyre rohamosabban nő a magyar konyha egyik alapélelmiszerének ára. Egy éve még a mostaninál harmadával kevesebbet kellett fizetni az étolajért, de vajon hol áll meg a drágulás?

Az elmúlt egy évben rohamosan nő a napraforgóolaj ára, idén mintegy harmadával többet fizetünk az alapélelmiszernek számító növényi zsiradékért, mint egy évvel korábban. A Napi.hu cikke szerint a két évvel ezelőtt még 490 forintért kapható napraforgóolaj ára most 680 forint körül mozog a boltokban, egyetlen év leforgása alatt pedig mintegy 35 százalékos drágulás történt az élelmiszer árában a KSH adatai szerint.

A gazdasági portál szerint a napraforgóolaj világpiaci ára az ezredforduló óta csaknem hatszorosára nőtt. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértőjének elemzése szerint

az olaj ára részben azért is emelkedik, mert világpiaci szinten egyre nagyobb igény van rá szemben a pálmaolajjal, ami az előállítását ért jogos kritikák miatt egyre nagyobb nyomás alatt van. A napraforgóolaj egyik "konkurensének", a repceolajnak az előállításával is akadnak problémák, a növény ugyanis nehezen birkózik meg az időjárás egyre szélsőségesebb változásaival.

A világon Európában termelik a legtöbb napraforgót, ezen belül pedig a rotterdami mag-és olajárak számítanak irányadónak. A Napi.hu cikke szerint az elmúlt egy évben a napraforgómag ára 80 százalékkal nőtt, a napraforgóolaj ára pedig kétszeresére emelkedett egy év alatt Rotterdamban.

A napraforgómag hazai felvásárlási ára áprilisban az egy évvel korábbit 32 százalékkal haladta meg. A keresleti oldalon többek között a növényi italok iránti kereslet globális emelkedése áll, ugyanakkor az árdrágulást annak is be lehet tudni, hogy Kína igényei is brutálisan nőnek: a 2018-as sertéspestis után a sertésállomány növelésével egyetemben megnőtt a takarmány, főként a repce és a szója iránti kereslet, ami közvetetten hatással van a napraforgó árára is.

Jelenleg Európában Ukrajna és Románia termeli ki a legtöbb napraforgót, valamint Oroszország is egyre nagyobb területen állítja elő a növényt. Ukrajnában és Romániában rekordtermésre számítanak idén, utóbbi ország pedig akár 30 százalékkal is több alapanyagot termelhet ki az előző évhez képest.

A növényi olajok áremelkedése a jövőben is aktuális marad, az egyre növekvő igények, a városiasodás és az élelmiszerpiac fejlődésének köszönhetően egyre nagyobb és nagyobb igény lesz az ilyen termékekre. A KSH adatai szerint az egy főre jutó étolajfogyasztás jelenleg 13 kilogramm, 2025-re az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint viszont még az áremelkedés ellenére is 15 kilogrammra rúghat majd ez a szám.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...