A mangó lehet a ráncmentes élet titka?

Lehet, hogy a fiatalság forrása helyett a fiatalság mangófájáról kellene beszélnünk?

Úgy tűnik, szépségápolási szempontból a mangóval igazán óvatosan kell bánni: a Kaliforniai Egyetem friss kutatása szerint ha éppen eleget eszel belőle, lényegesen csökkenhet a ráncaid mennyisége, ha viszont túl sokat fogyasztasz, akkor romolhat a bőrminőséged.

A kutatás szerint azok az egyébként világos bőrű nők, akik minden héten négyszer megettek fél csészényi Ataulfo-mangót, két hónap elteltével 23 százalékkal láttak kevesebb ráncot magukon. Négy hónappal később ez az arány kicsit csökkent, de nem lényegesen: a nők legtöbbje 20 százalékkal látta ránctalanabbnak magát. A szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy az Ataulfo-mangók tele vannak béta-karotinnal és antioxidánsokkal, amelyek mindegyike hat a bőrminőségre is, mivel segít megküzdeni a sejtszintű sérülésekkel.

A túl sok sem jó

A kutatásból az is kiderült, hogy azok, akik nem fél, hanem egy teljes csészényi mangót ettek egy héten négyszer, ugyanígy két hónapon keresztül, már ráncosabbnak látták magukat, mint korábban. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ennyi mangó már túl sok cukorbevitellel jár, ami pedig nem tesz túl jót a bőrnek.

Azt meg kell jegyezni, hogy a kutatás elég kevés résztvevővel készült: a szakértők mindössze 28, menopauzán túlesett, nagyon világos bőrű nőt vizsgáltak. Az eredmények nem szubjektívek: bár megkérdezték az alanyokat is, hogyan látják a bőrüket, a kutatók készítettek képeket nagy felbontású kamerával is róluk. A rendszer, amit ezután használtak, lehetővé tette, hogy ne csak vizualizálják a ráncokat, hanem meg is számolják őket. A Nutrients tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból egyértelműen látszik, hogy a kamera által számszerűsített eredmények megegyeztek azzal, amit a résztvevők maguk is láttak: a rendszeres mangófogyasztás segített a ráncok enyhülésében, a túl sok viszont rosszabbá tette a helyzetet.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...