5 vendéglátóhely, ami idén már nem fog kinyitni

A koronavírus-járvány nem csak átmeneti bezárással fenyegeti az éttermeket, az utóbbi pár hétben számos vendéglátóhely jelentette be, hogy bezárja kapuit. Nagyon sajnáljuk!

A 2020-as év minden vendéglátásban dolgozónak nehéz lesz, ezt már hónapok óta tudjuk. Az éttermek és bárok ugyan lassan újraélednek a fővárosban és vidéken is, ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy helyzetük stabil lenne, és nem fenyegetné őket bezárás. Az éttermeknek az újranyitással rengeteg költségük lesz, a forgalom azonban már egészen biztos, hogy jóval visszaesik az előző évekhez képest.

Egyes vendéglátó egységek már a korlátozások enyhítése előtt bejelentették, hogy az eddig megszokott formában már nem nyitnak újra. A Dining Guide összegyűjtött öt olyan helyet, amely remélhetőleg csak átmenetileg, de idén már biztos nem fogad vendégeket.

1. KNRDY

A Konrády Zoltán nevéhez köthető étterem az Október 6-a utca egyik legforgalmasabb részén található, a steakjeiről ismert helyről már régóta rebesgették, hogy bezár, most pedig be is igazolódott a jóslat.

2. Le Poulet

A francia csirkéző a Pozsonyi út egyik méltán híres étterme volt, ahol számos rotisserie csirkés fogást próbálhattak ki a francia konyha szerelmesei. Az étterem alig két hete jelentette be Facebook-oldalán, hogy végleg megválik újlipótvárosi éttermétől. A bezárás oka a Dining Guide szerint az extra magas bérleti díj, az elmúlt hónapok pedig csak még inkább rontottak a helyzeten. Ha Újlipótvárosban nem is, reméljük, hogy nem sokára újra találkozhatunk a francia csirkesütés magyar királyaival.

3. Kertem

A Városliget ikonikus szabadtéri kocsmáját sokan fogják hiányolni, ez már a bezárás kapcsán napvilágot látott hírekből is kiderült, vendégek tucatjai fejezték ki sajnálatukat amiatt, hogy a bár idén nem nyithat ki. A Kertem néhány évvel ezelőttig az Olof Palme Ház tövében tette különlegessé a nyár estéket, később pedig a Királydomb közelében kapott helyet. Az egyelőre nem világos, miért nem nyit meg idén a streetfoodokat is kínáló szabadtéri kocsma, a hely a Facebookon is tömören csak úgy fogalmazott:A Kertem az idei évre sajnos nem kapott helyszínt a Városligetben.

4. Soul Food

“Kedves Vendégeink, Barátaink. Eddig bírtuk. Sajnos a házhoz szállításba vetett hitünk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Rengeteg a deficit, segítség nem érkezik, így egyelőre feladjuk. Reméljük egyszer majd valahol újra találkozunk Veletek" - búcsúzik Facebook-oldalán a Soul Food, mely az egyik legkülönlegesebb karibi ízvilágú hely volt a belváros, azon belül is a bulinegyed szívében.

5. Funky Pho

A Funky Pho sorsáról korábban már mi is írtunk. Az egyik legjobb magyar pho levesezőt 2015-ben a Dining Guide az év Street Food helyének választotta, a koronavírus miatti korlátozások azonban sok kiesést okoztak a helynek, hiába álltak át ők is a házhozszállításra. Öröm az ürömben, hogy a tulajdonosok már elhintettek néhány infót arról, hogy a hely nem zár be véglegesen, és ha nem is a Mozsár utcában, valahol máshol újra átélhetjük a minőségi pholeves élményét!

Ezeket olvastad már?

via Dining Guide, címlap: Facebook/KNRDY

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...