5 „kedves” vásárlói szokás, amit a kasszások titkon utálnak

Van néhány rossz szokás, amivel megnehezítheted a pénztárosok munkáját. Legközelebb lehet nem árt jobban odafigyelned a kasszánál!

1. Apróval fizetsz

via GIPHY

Ha vásárolni mész, és nem kártyával fizetsz, akkor jó ha van nálad egy kis apró. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a fémpénzzel többet árthatsz, mint gondolnád. Ha sok apród van, akkor ne egy hipermarketben akarj fizetni vele, mert azzal a kasszást és a sort is feltartod. Az apró beváltásával próbálkozz a kisebb boltoknál, ahol már esetleg jól ismer téged az eladó, és nem jelent neki gondot, hogy megszabadítson téged tőle. A gyerek malacperselyének tartalmát pedig érdemes inkább a postára vinni!

2. Túl sokat beszélsz

via GIPHY

A nagyobb boltokban általában mindegyik részlegnek, áruosztálynak megvan a maga felelőse, árufeltöltője, akiket a sorok között cikázva meg tudunk kérdezni egy-egy termék elérhetőségéről. A pénztárost ne használd tudakozóként, és ne cseveréssz vele feleslegesen, mert ezzel feltarthatod őt és a sort is.

3. Egybe pakolod a pékárukat és/vagy a gyümölcsöket

A környezetvédelem fontos, egy csomó dologgal csökkenthetjük az általunk termelt hulladékmennyiséget. Az viszont nem jó megoldás, hogy egy műanyag zacskóba pakolod a különböző fajtájú gyümölcsöket, és/vagy pékárukat. A kasszások nem szeretik, ha a kifli mellé odarakod a sajtos rudat, a tepertős pogácsát, és a virslis párnát, hogy aztán ők találják ki, hogy miből mennyi van a nagy zacsiban. Ha mindenképp védeni szeretnéd a környezeted, akkor szerezz vászon szütyőket a bevásárlásaidhoz, és válogasd beléjük külön az almát és a körtét. Bevásárlás után pedig irány a konyha, süss egy almás pitét:

4. Megpakolod a kasszaszalagot

A kasszaszalag jó dolog, hiszen alapvetően megkönnyíti a pénztárosok munkáját, már ha nem pakolod úgy teli, hogy a szalag mozdulni sem bír. (Velünk már előfordult, hogy az előttünk álló vásárló telerakta.) Az egymásra dobált áruk ráadásul borulhatnak is, ilyenkor pedig szedheted össze őket vagy te, vagy a pénztáros, ha felé esnek a dolgok. Ha teheted, akkor a 12 liter tejet, és 10 kg cukrot ne tegyed rá a szalagra, csak egyet vegyél ki belőlük, amit a pénztáros le tud majd húzni.

5. Lepasszolod a nem kívánatos dolgokat

A pénztárosoknak elég kicsi a mozgástere a kassza előtt állva. Éppen ezért nem jó ötlet otthagyni nála azokat a termékeket, amiket mégsem akarsz megvásárolni. Helyette inkább jól gondold meg, mit veszel!

Ezeket olvastad már?

via Taste of Home

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...