5 dolog, amit idén másképp akarok csinálni a konyhámban

ÚJ év, új élet – mondhatnám, de nem mondom. Nem ígérgetek meg bármit, mert hülyeség, így inkább az evés/főzés köré összpontosítom a fogadalmakat. Az annyira jó, hogy megéri!

1. Kevesebb állati eredetűt eszem

Tudom, ez idén már inkább elcsépelt fogadalom, mert egyszerűen trendi lett egy ideje vegának, vegánnak lenni, na de ki az, aki be is tartotta, tessék bevallani...A Földnek, az állatoknak, és magadnak is jót teszel, ha nem eszel állati eredetűt, meg ha nem terheled az emésztésedet hússal, hidd el. (Tény, hogy egészségügyi okokból én 2 éve amúgy sem eszem tejtermékeket, ezzel beljebb vagyok.)A zöldségfogyasztás meg magától értetődően növekedni fog, ami csak jó lehet. És annyi húsost ki lehet próbálni mentesen, tök izgi!

2. Megfőzök/sütök mindent, amitől eddig féltem

Értem itt mondjuk a házi kenyeret, a babgulyást (valamiért nehéznek gondolom, ne kérdezzétek), a kelt tésztákat vagy egy ramen/pho levest. Mivel a múlt évem arról szólt, hogy gyakorlatilag szerelmes lettem a konyhában létezésbe, a főzésbe és sütésbe, így megjött a kedvem is, hogy minden eddig halogatott receptet végignyálazzak és teszteljek. A pizzasütésen már túl vagyok, és meglepően jó lett.

3. Minden este elmosogatok

via GIPHY

Mert borzasztó arra kelni, hogy az amúgy is mini lakásod konyhájában áll a tegnapi lekapott aljú rizsesfazék vagy a beáztatott teásbögréid. "Ne feküdj le úgy, hogy valami nyomja a szíved" - szokták mondani a bölcs öregek. Na most, ha engem a mosatlan nyomaszt, akkor azzal számolok le minden este. (És az irodai napok végén is, megígérem!)

4. Sokkal több zöldséget eszem (és kevesebb kenyeret)

Mivel sok mással ellentétben a kenyérre (aka gluténra) kivételesen NEM vagyok allergiás vagy érzékeny, ezért eszem, két pofára, hadd legyen egy kis örömem – erre viszont az ember testmérete 30 felett lelkesen reagál. Szóval a reggeli és esti hideg vacsorák kenyérmennyiségét redukálni, és pótolni egész répákkal, zellerszárral, ruccolával, levegővel. Nem kiiktatni kell, csak csökkenteni!

5. Nem eszem silány minőséget vagy ismeretlen eredetűt

Értem ez alatt, hogy a zöldséget/gyümölcsöt piacról, a húst kizárólag jó (!) hentestől szerzem be, szép, háztáji csirkét veszek és minőségi sertést / néha marhát, ami drágább, de egyszerűen meghálálja magát. (Ezért kell ritkábban enni!) Elég a bolti, csomagolt, gyógyszerezett, büdös húsokból, komolyan. (Fél)késztermékeket eddig sem nagyon fogyasztottam, de az, hogy mindennek élből nyálazom át az összetevőlistáját, az idén sem lesz másképp. Amit lehet, pedig otthon készítem, így mondjuk a humuszt és az ebédemet is - ergo gyorsétterem és menzák kilőve, mert nem tudom, mibe mit raknak, ilyen egyszerű.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.