5 dolog, amire a maradék élesztőt használhatod

Azok közé tartozol, akik betáraztak az élesztőből, de nem sikerült elsütnöd belőle minden kockát? Fagyasztás és tésztakészítés helyett máshol is hasznát veheted.

Az elmúlt hetekben sokan halmozták fel az élesztőt otthonukban. A szárított változat szerencsére sokáig eláll a konyhaszekrényben, de a friss mindössze néhány hetet bír a hűtőben. Jó esetben sikerült már minden felhalmozott kockát elhasználnod, de ha mégsem, akkor mutatjuk, hol vetheted be még a kenyér- vagy kalácssütésen kívül.

1. Élesztővel a ráncok ellen

Az élesztő igazi házi csodaszer a bőrnek, mely gazdag B1-, B2- és B6-vitaminban és káliumban, emiatt bőrfeszesítő hatású, és szárítja a zsíros bőrt. Különböző arcpakolások készíthetőek belőle. Ráncok ellen a joghurtos-élesztős pakolás ajánlott. A következő alapanyagok kellenek hozzá:

  • 1 evőkanál joghurt
  • 1 evőkanál élesztő

Az elegyet vékonyan kell felvinni a bőrre, és körülbelül 15-20 percig rajtahagyni. Lemosás után érdemes hidratálni a bőrt.

2. Viszlát, pattanásos bőr

Tiniként a nagymamánk egyik visszatérő mondása volt, hogy együnk élesztőt, vagy tegyünk belőle pakolást az arcunkra. Nos, a nagyi nem tévedett, a friss élesztő remek házi szer a pattanások ellen. A következő pakolással lehet próbálkozni:

  • 1 evőkanál élesztő
  • 3 csepp teafaolaj
  • 5 csepp citromlé
  • 2 kiskanál ecet (ez mézzel helyettesíthető, ha a bőröd inkább száraz)

Először kisebb adagban használd, hogy kiderüljön, hogy reagál rá a bőröd, mert előfordulhat, hogy érzékenységed van valamelyik összetevőre. Mivel az élesztő szárító hatású, a lemosás után érdemes a kezelt bőrfelületet a pattanásos bőrre ajánlott hidratáló krémmel bekenni. Tíz naponta használható.

3. Hajhullás és zsíros haj ellen élesztős hajpakolás

Az élesztő folsav- és aminosav-tartalma miatt javítja a haj fényét, de ezek az anyagok a hajhullás elleni küzdelemben is segíthetnek. Kényeztesd magad kefires hajpakolással, amihez nem kell más, csak:

  • 2 teáskanál friss élesztő
  • 1 evőkanál kefir

Ha hosszabb hajad van, akkor duplázhatod az adagokat. A masszát vidd fel a hajadra, és hagyd rajta körülbelül 10-15 percig. Ezután forró vízzel lemoshatod az egészet, de sampont ebben az esetben ne használj, mert úgy elmarad a kívánt hatás.

Ez is érdekelhet!

Itt a válasz arra, milyen gyakran kell megmosnod a hajad!

4. Élesztőcsapda a csigák ellen

Nagymamáinknak számos vegyszermentes tippje volt a kerti kártevők ellen. Az egyik csodaszerük az élesztő volt, amiből csapdát készítettek a meztelencsigáknak. A kártevők számára vonzó az élesztős víz illata.

5. Hasznos tápanyag a virágoknak

Az élesztőt nemcsak kártevőirtásra használhatjuk a kertben, hanem hasznos tápanyagként is. Keverheted például a komposztba, még gazdagabbá téve azt. A rózsáid is meghálálják, ha élesztős vízzel öntözöd őket. Az arányokra érdemes figyelni, 10 liter vízhez 3 evőkanál élesztőt kell adni, így egy természetes tápoldatot kaphatnak a virágaid. Az öntözéssel csak óvatosan, elég ha havonta kétszer öntözöd meg vele a rózsabokrokat.

Ezeket olvastad már?

via,via, és via és via

Címlapról ajánljuk

További cikkek