3 közönségkedvenc pesti kézműves pékség bővült új budai egységgel

A kézműves pékségek megjelenése az egyik legjobb dolog volt, ami a budapesti gasztronómiában történt az elmúlt években, és nincs megállás. Nyárra három kedvenc budapesti pékségünk is új egységgel bővült, mégpedig Budán.

Ahogy az odafigyelés és az etetés hatására a kovász térfogata is egyre nő, úgy követelnek maguknak egyre nagyobb teret a kézműves pékség Budapesten. Sorra nyílnak az új pékségek a városban – és Budapesten túl az egész országban - , most pedig három veterán nagyágyú is meglépte a második üzlet megnyitását a járvány ellenére. Így ezentúl az Arán, a nor/ma és a Három Tarka Macska pékáruit már nemcsak Pesten, hanem Budán is lehet élvezni.

Fotó: Arán Bakery Móricz Facebook-oldal

Arán

A Wesselényi utcai Aránnak köszönhetően tudjuk már, hogy léteznek az ír kenyérkészítésnek hagyományai, ráadásul meg is kóstolhatjuk azt az ír szódás kenyerük formájában. Nemcsak ez az egyetlen ikonikus finomság, ami kikerül a kemencéjükből, a tésztakupolás cruffin vagy a mandulás croissant szintén nagy népszerűségnek örvend.

Nem is olyan régen titokzatos posztban jelentették be, hogy hamarosan új üzlettel bővülnek, a napokban pedig már meg is nyitottak a Móricz Zsigmond körtéren, így már itt is kapni teljes kiőrlésű kenyerüket, ami az egyik legjobb a városban.

nor/ma

Ha péksüteményről van szó, a franciák mellett a skandináv nemzetek azok, akik tudják, mitől döglik a légy, illetve lakik jól a szénhidrátra éhező ember. Az északi országok kalóriadús és sokszínű kreációit és az ő szellemiségüket képviseli teljes vállszélességgel Budapesten a nor/ma.

Miután pékségük évek óta sikeresen működik a Kecskeméti utcában, emelték a tétet, és a megszokott "bemegyek a pékségbe, megveszem a kenyeret, és kijövök" formáción túlmutatva mostantól kényelmesen üldögélve is el lehet fogyasztani náluk a megvásárolt fahéjas bullart, danish-t vagy épp kovászos kenyeret a Millenáris Széllkapu Park zöldellő miliőjében.

Három Tarka Macska

A Pozsonyi út és az Oktogon után immár három helyszínen lehet beszerezni a városban a Három Tarka Macska kenyereit és péksüteményeit. A Rózsadombon nyitott meg június elején a Hello Buda nevű komplexum, ami a divat- és kulturális programok mellett teret ad a gasztronómia különböző képviselőinek. Egyfajta mini gasztrofaluként funkcionál, ahol a halastól a pékségig mindent meg lehet találni.

Ez utóbbit a Három Tarka Macska testesíti meg, akik a francia gyökereiknek köszönhetően híresek baguettjükről és a különféle lisztekből, szinte kizárólag kovásszal készült kenyereikről, de persze a gyors felüdülést jelentő szénhidrátkreációik sem piskóták, érdemes kipróbálni a kakaós tarka rózsát vagy a fahéjas brióst a pultból, ha valami édesre vágynál.

Címlapkép: Három Tarka Macska Facebook-oldal


További gasztronómiai ajánlókat itt találsz:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek