170 ezer két felesért és két üveg pezsgőért - rendőrök lepték el a belvárosi szórakozóhelyet

Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 000 forintot kértek a szórakozóhelyen.

Lecsapott a rendőrség egy budapesti, József Nádor téri szórakozóhelyen. A szeptember 21-ei, összehangolt éjszakai ellenőrzés során tetten értek két alkalmazottat, akik egy japán férfi részére 170 ezer forintos számlát állítottak ki két üveg pezsgőről, és két röviditalról. Mivel a turistánál nem volt pénz, ezért egy bankautomatához kísérték.

Az akciót megelőző felderítő munka során a belvárosi nyomozók megállapították, hogy az elmúlt másfél évben legalább 13 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport, amellyel összefüggésben legalább 1 millió forint többletbevételre tettek szert és tíz alkalommal számláztak ki aránytalanul a fogyasztott érték feletti összeget. A turistákat az utcán szólították le és invitálták be a szórakozóhely alkalmazásában álló hölgyek, akár egy szülinapi ünnepség meghívója ürügyén, ahol a személyzettel együtt történő italfogyasztás után irreálisan magas összegeket kellett fizetniük. Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 000 forintot kértek. Miután több turistánál nem volt annyi pénz, az alkalmazott hölgyek elkísérték a vendégeket a legközelebbi pénzautomatához annak érdekében, hogy a „fogyasztás” összegét kifizessék.

Az akció keretében a belvárosi rendőrök négy személyt (a tulajdonost és három alkalmazottat) elfogtak el. Az V. kerületi rendőrkapitányságon csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.​

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.