16 ezret kell fizetnie egy lánynak, mert a BKK járatán fagyizott

A BKK járművein szigorú szabályok vannak érvényben.

16 ezer forintra büntettek egy lányt a BKK egyik járatán. Az eset a napokban bejárta a közösségi médiát. A lány nem kívánt nyilatkozni a történtek kapcsán, de a 24.hu megkereste a közlekedési központot, akik a következőről tájékoztattak:

"Tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni."

Az, aki a szabályt megszegi, pótdíjat köteles fizetni. Az alappótdíj összege 16 ezer forint.Ha az utas a helyszínen vagy a pótdíjazástól számított két munkanapon belül rendezi a tartozását, akkor ennek az összegnek csak a felét, 8 ezer forintot kell kifizetnie.

A BKK járművein már régóta érvényben van az étkezési, italozási tilalom, aminek célja, hogy a szolgáltató védje az utasok ruházatának, poggyászának és a mozgó járművek, valamint azok berendezéseinek a tisztaságát. Állítják, hogy a szabály a nyári kánikulában megengedőbb, akkor lehet vizet fogyasztani.

A BKK kéri az utasokat, hogy amennyiben olyan ételt, italt vásárolnak, amelyet a járműre felszállva nem tudnak elcsomagolni, azt még a megállóban, az utazás megkezdése előtt, vagy a metró területére való belépés előtt fogyasszák el.

Ezeket olvastad már?

via 24

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.