Búcsút inthetünk az igazi retró lángosnak? - A Nébih csaphat le a szabálysértőkre

Áprilistól változtatni kell a lángos sütésén. Ezentúl 175 fokos bő zsiradékban, olajban kell sütni a lángost, aranysárgára.

Áprilistól alacsonyabb hőfokon kell sütni a lángost, hogy csökkentsék az étel akrilamid tartalmát.A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április 14-től kifejezetten ügyel majd arra, hogy a gyártók féken tartsák az akrilamidszintet az ételekben - számoltak be az M1 Kosár című műsorában.

Mi az akrilamid?

Az akrilamid szénhidráttartalmú élelmiszerekben természetes módon keletkezik, azok magas hőmérsékleten (120°C felett) történő hevítésekor – mint például sütés, pörkölés, grillezés – alacsony nedvességtartalom mellett.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2015-ben tudományos véleményt adott ki az élelmiszerekben jelen lévő akrilamidról, ami lehetségesen megnöveli a rák kialakulásának kockázatát a fogyasztók minden korcsoportjában. Éppen ezért "egy 2017-es közösségi vagy bizottsági rendelet szabályozza az élelmiszerek akrilamid csökkentésére vonatkozó technológiai folyamatokat, illetve bizonyos termékek esetében határértéket is megállapít" - mondta el a televíziónak Zoltay Anna, a Nébih vendéglátás és étkeztetésfelügyeleti osztályának vezetője. Hozzátette, ezentúl175 fokos bő zsiradékban, olajban kell sütni a lángost, aranysárgára.

Otthon készítenél lángost? Itt van néhány recept:

Az akrilamidot lehetetlen teljesen eltávolítani az étrendből, de csökkenteni lehet a bevitelét, az otthoni főzési szokások módosításával és a változatos étrenddel. Az összetevők kiválasztása és az alkalmazott sütési, főzési hőmérséklet befolyásolja a különböző élelmiszerek akrilamid tartalmát.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.