Visszatér a Le Diner en Blanc - íme 3 recept a hófehér esemény séfjétől

Ismét megrendezik Budapesten a hófehérben pompázó Le Diner en Blanc vacsorát. Az est  helyszínét csak pár perccel a kezdés előtt hirdetik ki a szervezők. 

A Le Diner en Blanc vendégei Budapest egyik legszebb pontján gyűlnek össze, ahova minden résztvevő magával hozza majd saját ételkülönlegességeit, asztalát, székét és terítékét is. Az vacsoraest folyamán olyan hagyományoknak is eleget kell tenni, mint például a vacsora kezdetét jelentő kendőlobogtatás vagy a csillagszórók meggyújtása, amely jelzi a vendégeknek, hogy indulhat a tánc, és a fehér vacsorát követően el lehet hagyni az asztalokat. Az este trombitaszóval zárul, majd miután a vendégek összepakolnak és felszedik a szemetet, úgy térnek vissza az éjszakába, hogy nyoma sem marad rendezvénynek a különleges helyszínen.

Könnyű, nyári fogás a Le Diner en Blanc séfjétől:

A Le Diner en Blanc események egyedisége és az immár 30 éves tradíció megtartása érdekében a vendégek kötelesek bizonyos szabályokat betartani:

  • Elegánsan és csak fehér öltözékben érkezhetnek.

  • A teríték is csak fehér lehet.

  • Visszaigazolás után minden vendégnek muszáj megjelennie, időjárástól függetlenül.

  • A vendégek egy kijelölt helyen találkoznak, és egy önkéntes kísérő viszi el őket a helyszínre, annak érdekében, hogy az az utolsó pillanatig titkos maradjon.

  • A vendégek kötelesek minden saját felszerelést magukkal vinni, szemetet és maradékot összeszedni, hogy megőrizzék a helyszín tisztaságát.

Orosz Gábortól a KIOSK Budapest séfjétől mutatunk egy mennyei fogást:

A jelentkezés három fázisban történik: az első fázis azoknak szól, akik már korábban is részt vettek a rendezvényen; a második azoknak, akiket az első fázis résztvevői ajánlottak; a harmadik pedig azoknak, akik feliratkoztak a várólistára, amely hamarosan elérhető lesz minden érdeklődő számára. A Le Diner en Blanc rendezvény várólistájára az alábbi linken lehet jelentkezni: https://budapest.dinerenblanc.com/register

Ha megjött a kedved, itt egy inspiráló desszert:

Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

6 dunaparti hely dumapartikhoz és falatozáshoz

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!