Aki az elmúlt években nem elégedett meg a strandos lángossal és a hekkel, és kereste a minőségi balatoni vendéglátó helyeket, az biztosan találkozott Bezerics Dani nevével, hiszen olyan helyek köthetőek hozzá, mint a Kishableány, a Bezerics Borház, illetve a siófoki, a balatonboglári vagy a fonyódi Paletta. A zalai srác sokáig a tó körül tevékenykedett, és tavaly télen úgy döntött, hoz egy kis balatoni életérzést Budapestre is. A IX. kerületi Tompa utcában egy éve nyitotta meg Paletta Budapest nevű bisztróját, azóta pedig újabb tervei vannak a budapesti vendéglátás "visszakrúdysítására", de ez egyelőre maradjon meglepetés.
Miért éppen Krúdy?
Dani szerint, "aki szeret, etet" - múlt századi nagy írónk pedig mindkettőben élen járt. A nevéhez kötődő békebeli vendéglátással sokan próbálkoznak, és bár Dani konyhájában olyan kevéssé krúdys alapanyagok is megfordulnak, mint a congee (kínai főtt rizs) valahogy mégis az volt az érzésem, hogy sikerült elkapnia a hangulatot. A fölösleges flancolástól mentes, kistermelői alapanyagokból összerakott, rövid, de változatos étlap, az olyan, kis csavarral modernizált fogások, mint a "denevérhúsból" (hízott sertés hátsó combjának belső feléről lefejtett húsból) készült rántott hús keszthelyi krumplisalátával tényleg visszataszigálnak minket egy olyan korba, amikor még fontos volt, hogy a vendég elé egyszerű, de minőségi fogásokat rakjanak a vendéglősök.
És hogy miért balatoni életérzés?
Dani számára mindig fontos volt, hogy az éttermeiben kistermelők által szelektált termékekkel dolgozzon, és lehetőség szerint szem előtt tartsa a lokális kínálatot. A budapesti Palettában sok olyan méltán elismert balatoni terméket használnak a konyhán, mint az Istvándy Pincészet szürke marhája, a nemesbüki sajt, a fenyvesi angusmarha vagy épp a töreki bab. Az étlap nem hosszú, de pont elég - tekintve, hogy sok hazai, megtépázott hírnevű fogást kínál kiváló minőségben, tulajdonképpen még így sem könnyű választani az étlapról.
Mi elsőnek a süllőpofát választottuk - ropogós kelbimbólevelekkel és mennyei mangalicaszalonnával érkezett. Hogy egy példát hozzak arra, mennyire "házias" a konyha: a mangalicalardo-t, vagyis a zsíros szalonnát Dani édesapja készíti.Második fogásnak múltidézés jött - kaptunk egy csésze olyan marhahúslevest velős pirítóssal, hogy komolyan azt hittem, Vendelin bújt el a konyhában. A masszív, ízes leveshez friss zöldségek dukálnak, a velő pedig egy olyan pirítósra került, amit egy három éve folyamatosan életben tartott kovászból készült kenyérből pirítgatnak a vendégnek. Nátha, depresszió ellen biztosan receptre írnám fel, mindenkinek.Főételből kettő is jutott - egyrészt az elképesztően szaftos és omlós Istvándy mangalica a már említett kínai főtt rizzsel és roppanós magvakkal, majd az általam eddig kóstolt rántott sajtok koronázatlan királya: nemesbüki korosajtból, házi panírban, sült krumplival és aiolival. Desszertnek pedig egy habkönnyű, egzotikus, de mégis egyszerű sütőtökpudingot kaptunk.
A Palettában a "krúdyság" megtartása mellett törekszenek a változatosságra is - hétköznap délben menü, vasárnap délelőtt pedig brunch várja a vendégeket. Közösségformáló helynek sem utolsó - Dani szerint nagyon fontos számukra, hogy aki visszajön, az egyre inkább otthon érezze magát. Náluk nem ritka, hogy a felszolgálók második alkalommal keresztnéven szólítják, és családtagként kezelik a betérőket. Dani sokáig azért nem akart a fővárosba költözni, mert Keszthely környékén volt a legtöbb ismerőse, de mint mondja, a IX. kerületben is nagyon hamar családias légkör alakult ki, kiderült, rengeteg ismerőse lakik a környéken. Na meg persze lettek újak is - mi sem bizonyítja jobban, hogy a két órás vacsora alatt legalább öt alkalommal integettek egymásra az utcán sétáló környékbeliekkel.
Ha így az ősz közeledtével vágytok egy kis balatoni hangulatra, békebeli vendéglátásra, a Paletta Budapest-tel biztosan nem lőttök mellé!
