Alexandre Dubosc műhelyében a sütés és a mozgóképkészítés szimbiózisából igazi varázslat született.
A francia Alexandre Dubosc imád csokival bűvészkedni, mégsem cukrász. Filmesként évekig párizsi televíziós és animációs cégek munkatársaként dolgozott, majd elkezdett kísérletezni, hogyan tudná összeegyeztetni a mozgókép és az ételek iránti szenvedélyét. Végül elegánsan úgy oldotta meg a kérdést, hogy magukat az ételeket mozgatta meg. Különleges tortái ugyanis zoetrópok.
Ez az animációs eljárás már a 19. században is a vásárok nagy attrakciója, a gyerekek és a felnőttek kedvence volt. A zoetróp állóképeket mozgat meg úgy, hogy az egymást gyorsan követő ábrák filmszerű hatást keltenek. A hagyományos szerkezet egy apró bevágásokat tartalmazó hengerből és egy mozgás különböző fázisait ábrázoló állóképek sorából áll. Ha a hengert megforgatva átnézünk a rajta látható apró réseken, egyszer csak megmozdulnak a köpeny belső falán látható képek, és életre kel a filmünk. A kis résekre azért van szükség, hogy ne mosódjanak össze az ábrák.
Dubosc tortái igazi csokizoetrópok, de ezeken nincsen semmiféle henger. Miért látjuk mégis a mozgást? A trükk a felvételt készítő kamerában van, amely megfelelően beállítva képes imitálni a hagyományos zoetróp hengeres köpenyén található lyukak hatását.
Igaz, így ez a csokicsoda csak a felvételen mutatja meg magát.
Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...
Puha, zamatos ribizlis sütemény, melyben a liszt helyét zabpehely veszi át. A ribizli üde savanykássága tökéletes harmóniában van a lágy tésztával, így minden falat egyszerre ...
Imádtam a menzás ételeket az iskolában, a csokiöntetes piskóta és a menzás spagetti mellett ez a tejbegríz volt a kedvencem :) ez a recept pedig sokadik próbálkozásra lett tökéletesen ...
Ezt a brutális hőséget csak úgy lehet túlélni, hogy hűsítő, nem elnehezítő ételek és italok kerülnek elénk. Mai napra dinnyesali, zöldségfasírt és extra tea jár.
Ma napi tippünk egy egyszerű, de nagyszerű pácolási tippet mutat be, méghozzá egy olyat, melynek egy sima alapélelmiszer hozzáadása a titka: adj a páchoz egy kevés kristálycukrot, ettől lesz a grillezett csirke ízletesebb, és tökéletesen karamellizált – a szakértők tanácsaival érkezünk.
Ha bármilyen szív- és érrendszeri betegséged van, akkor az étrended vélhetően az első helyen áll az egészséged érdekében. A dietetikusok most 5 olyan szénhidrátfélét ajánlanak, melyek nemhogy nem tiltólistásak, de többek közt a szívbetegeknek is segíthetnek.
A sütőt messziről elkerüljük, igaz, a gáztűzhely adott esetben elő-előkerül majd. Lesz itt főzelék, hűsítő zöldségleves, gyors lecsó és tésztasaláta is!
Játssz velünk, és pörgesd végig új kvízünkben az alábbi ovis-menzás főzelékkedvenceket (adott esetben utálatunk tárgyait), és teszteld, hányat ismersz fel közeli fotón!
A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...
Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos praktikát hozott magával.
Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...