9 isteni csokis recept a csokoládé világnapja alkalmából
Mindenki tudja hát meg, hogy július 7-e a csokoládé világnapja! Ebből a jeles alkalomból összegyűjtöttük nektek a legcsokisabb desszerteket, italokat és reggeliket.
NosaltyMindenki tudja hát meg, hogy július 7-e a csokoládé világnapja! Ebből a jeles alkalomból összegyűjtöttük nektek a legcsokisabb desszerteket, italokat és reggeliket.
NosaltyEzen a jeles napon, július 13-án ünnepeljük a hasábburgonya világnapját, ebből az alkalomból pedig most hoztunk pár tökéletes alapreceptet (mert nem csak egyféle van), illetve pár olyan ételt is, amihez elengedhetetlen a nagy kupac sült krumpli. Igen, ez egy ennyire sokszínű köret, ezért imádjuk.
NosaltyMa ünnepeljük a világhírű spanyol falatkák, vagyis tapasok világnapját. Ezekkel a kis finomságokkal persze nem akarjuk kiszúrni senkinek a szemét: nem bizony, rendesen laktatóak, táplálóak ezek mind, melléjük pedig már csak néhány pohár bor vagy koktél kell.
NosaltyMint a címből láthatjuk, a ropogós csicserigolyó megannyi lehetőséget ad a szóviccelésre. Persze ennél sokkal többre képes: kerülhet hummusz mellé, pitába, szendvicsbe, főzelékre. A lényeg, hogy ma együnk belőle sokat, mert a világnapját ünnepeljük.
NosaltyA mogyoróvaj annyira sokoldalú, hogy főételként húsokhoz is tökéletes, desszertben pedig nem is kell magyarázni, miért rajongunk érte. Éljen a mogyoróvaj világnap!
NosaltyMa van a hamburger világnapja, mi pedig a legszaftosabb, legmegpakoltabb és legváltozatosabb recepteket hoztuk el, hogy méltóképpen megünnepeljétek.
NosaltyMárcius 25-e a gofri világnapja, eme jeles esemény alkalmából pedig mutatunk nektek 9 fenséges receptet, amivel érdemes ünnepelni.
NosaltyMárcius 22-e a víz világnapja, ami felhívja a figyelmünket arra, ami a mindennapjaink része kellene, hogy legyen: hogy megbecsüljük az ivóvizet! Most segítünk abban, mit tehetsz azért, hogy megóvd a vizeinket.
NosaltyMárcius 21-én tartják világszerte a Down-szindróma világnapját, így ezen a napon a figyelem középpontjába a világ egyik leggyakrabban előforduló genetikai rendellenessége kerül. Szenteljünk ma egy kis időt ennek az ügynek.
NosaltyJanuár 12-e a marcipán világnapja, erre a jeles alkalomra pedig milyen más finomságokat ajánlanánk, ha nem olyanokat, amelyek csak úgy roskadoznak a marcipántól?!
NosaltyJanuár 4-én tartjuk a spagetti világnapját, a jeles esemény alkalmából ezért igazán finom, ízletes, szaftos, és zömmel könnyen elkészíthető tésztás fogásokat ajánlunk nektek.
NosaltyÉljenek a szendvicsek! A szendvics világnapján rengeteg finomsággal megtömött húsos és zöldséges kenyeret mutatunk, amit otthon is érdemes elkészíteni.
NosaltyOktóber 16-án ünnepeljük a kenyér világnapját, ebből az alkalomból készült el a lenti összeállítás a legfinomabb veknikből. Nap mint nap fogyasztjuk a kenyeret, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, pedig kenyér nélkül sehol nincsen étkezés, ez egy közös pont mindenhol a világ körül. Ünnepeljünk együtt, süssünk kenyeret!
NosaltyMa, július 7-én van a csokoládé világnapja, ezért ünnepeljük a kerek, a szögletes, a hosszú, a rövid, a gömbölyű, a lapos, a tömör, a lyukas, a csomagolt, a meztelen, az egész, a megkezdett, az édes, a keserű, a csöves, a mogyorós, a tej-, a likőrös, a tavalyi, az idei és minden olyan csokoládés süteményt, amit csak készítenek a világon.
NosaltyA héten minden jegynek krémes fagylaltot szánnak a csillagok, köztük gyümölcsös és csokis különlegességek érkeznek, amikkel egyszerűen lehetetlen betelni. Lássuk, mi a te nyári kedvenc hűsítőd!
NosaltyAugusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.
Macsuga ViktóriaSzeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az autózás szerelmeseinek, a családoknak és a zene rajongóinak egyaránt.
HirdetésSokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.
Spanyolos gazpacho karfiollal, magyaros rántott gomba sörbundában és sárgadinnyés hűs desszert a menü.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Azt hiszem, mindannyiunknak meg van a maga caprese receptre, igaz? Ez a legepikusabb kombinációja a lédús, érett paradicsomnak és a puha, friss mozzarellának. Az ég is egymásnak teremtette ...