kenyérsütés

Most akkor lehet fagyasztani a pékárut?

Kétféle iskola létezik: vannak, akik esküsznek a kenyerek, zsemlék és édes-sós péksütik fagyasztására, mások meg vannak győződve arról, hogy a fagyasztott pékárú az ördög műve. Valójában lehet és jó is fagyasztani a kenyérféléket, de nem mindegy, hogy hogyan olvasztjuk ki őket.

Szekeres Dóra

4 baki, ami elronthatja a házi kenyered

A kenyérsütés művészetét kitanulni nem kevés idő, és igen idegesítő tud lenni, amikor még hosszas gyakorlás után is valami félresikerül. Ennek okozója több dolog is lehet, gyakran az alábbi bakik állnak a háttérben. Kerüljük el őket a Napi Tipp segítségével!

Lakos Benedek

Kiszámoltuk, vajon olcsóbb-e a házi pékáru (kenyér, zsemle, kifli)

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

Lakos Benedek

15 hibátlan vekni, amit megsüthetsz a kenyér világnapjára

Október 16-án ünnepeljük a kenyér világnapját, ebből az alkalomból készült el a lenti összeállítás a legfinomabb veknikből. Nap mint nap fogyasztjuk a kenyeret, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, pedig kenyér nélkül sehol nincsen étkezés, ez egy közös pont mindenhol a világ körül. Ünnepeljünk együtt, süssünk kenyeret!

Nosalty

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.