gasztro interjú

„Szitokszó lett a fine dining” – interjú Széll Tamással, a...

Nyert már Bocuse d’Ort, ahogy ő mondja, véletlenül, nyitott bisztró-éttermet a piacon, ami azóta folyamatos telt házzal üzemel az Attila úton, a Standdal pedig nyolc hónappal a nyitás után Michelin-csillagot nyertek. Mindeközben receptvideókat készít, amiből bárki megtanulhatja, hogy kell Széll Tamás-féle rakottkrumplit csinálni. A Stand és a Stand25 séfjével többek között Bocuse d’Orról és a hotelkonyhákról is beszélgettünk.

Kormos Lili

„Most arra van szükségem, hogy egy egyszemélyes márkaként is kivirágozzak...

Az egyik első, releváns gasztrosikeremet épp Havas Dórának köszönhetem, az ő indiai vajascsirke-receptje ugyanis nemcsak engem vett le a lábamról, de azokat is, akik utána megkóstolták. A Lila füge szerzőjét a blog indulásakor még csak az elszánt foodie-k és gasztrorajongók ismerték, ma már viszont több mint százezren követik különféle platformokon, és készítik el a receptjeit. Ebben az interjúban többek között arról kérdeztem, hogy vajon van-e olyan egyáltalán, hogy egy gyerek rossz evő, miért van az, hogy a gasztroblogok és szakácskönyvek világában egyértelmű a nőuralom, és mi volt az első étel, amit már a barátai is vele azonosítottak.

Kormos Lili

„Anélkül, hogy kritizálnám a szakmát, kijelenthetem, hogy a magyar cukrászatban...

Azt tartja, mindegy, hogy otthon sütünk-főzünk, vagy elmegyünk valahová, a lényeg a minőség, abból nem szabad engedni, már csak azért sem, mert a vendég észreveszi, ha becsapják, és akkor nem jön többet, szkeptikussá válik. Még mindig Párizst tartja a gasztronómia központjának, a díjakról pedig azt tartja: jó, ha vannak, de az ő életük a hétköznapokról és a nap mint nap betérő vendégekről szól, ezek alapozzák meg az ünnepi pillanatokat. Mihályi László cukrászmesterrel beszélgettünk.

Kormos Lili

„A mai napig találkozom azzal az előítélettel, hogy azért, mert...

Pillár Anna 26 évesen örökölt egy gazdaságot Martonvásáron, ám a dietetikusnak tanuló lány ahelyett, hogy eladta volna a földet, maga kezdte el megművelni, hogy egészséges élelmiszerrel lássa el az embereket. A kertjében termő zamatos barackokról vált ismertté, de a több hektáros biogazdaságban többféle gyümölcs és zöldség is terem. Egy éve egy barátnőjével kiegészülve már vegán krémeket, pástétomot, vajakat is készítenek a terményekből. Bár a biogazdálkodás rengeteg kihívással jár, Anna példaértékű kitartással és elszántsággal dolgozik az Amla kerten, összhangban a természettel.

Szász Nóri

„Olyan vendégek jöttek az étterembe, mint Elizabeth Taylor, Marcello Mastroianni...

A 71 éves Wolfgang Puck, akit sokan csak a sztárok séfjeként emlegetnek, legújabb éttermét Budapesten nyitotta meg, és ebből az alkalomból néhány napot el is töltött a fővárosban. A Spago étteremlánc tulajdonosát többek között arról kérdeztük, hogy mitől lesz sikeres egy innováció, hogy változott a főzéshez való viszonya a szakmában eltöltött évtizedek alatt, és mit gondol a televíziót meghódító sztárséfekről és főzőműsorokról.

Kormos Lili

„Szeretek a negatív emlékekkel is foglalkozni, hogy miként utálunk meg...

Már formatervezőként is az érzelmeket kiváltó területek álltak közel hozzá, de végül a tárgyak helyett az ételek váltak az ő médiumává, amelyen keresztül eljuttatja üzenetét az emberekhez. És hogy mi Góg Angéla food designer üzenete? Hogy az ízemlékeket ápolni kell, és ha étkezésről van szó, az élményre kell törekedni. Doktori disszertációjának címe az 'Emlékek íze' volt, amihez emberek ételekkel kapcsolatos történeteit gyűjtötte, majd olyan izgalmas projektekben tárta a közönség elé, mint az 'Emlékek cukrászdája' és a 'Vasárnapi ebéd'. Mostantól pedig a megújult ONYX Alkotói Közösségének tagjaként kamatoztathatja a kutatásai során szerzett tapasztalatait. Október 8-án az ONYX-ban nyílik meg doktori munkáját bemutató 'Az emlék íze' című kiállítása, ennek apropóján kérdeztük őt.

Szász Nóri

„Hozom a vidéki ízeket otthonról, amibe belevisszük az olasz csavart"...

Erdei János 2018-ban még a Tama éttermet vezette, másfél évvel ezelőtt pedig a Bajcsy-Zsilinszky úti étterem Pasztell néven nyitott újra. A metamorfózis meghozta a gyümölcsét, a nyár folyamán a Dining Guide Top 10-es listáján a második helyet érte el a Pasztell, szeptember első napjaiban pedig a Michelin kalauzába is bekerült. Erdei János séf mesélt nekünk olaszországi tréningekről és arról, hogy miért nem távozik tőlük senki éhesen.

Szász Nóri

„Szerintem a római lesz az új nápolyi pizza” – az...

Több mint 26 évvel ezelőtt Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd szülőfalujukban, Encsen megvásárolt egy presszót, a hely evolúciója pedig odáig vezetett, hogy a 2010-ben megnyitott Anyukám mondta étterem első vidékiként került be a Dining Guide Top 10 hazai éttermeinek listájára. Hogy nem csak egyszeri csodáról van szó, az is bizonyítja, hogy a 2017-ben Miskolcon indult Pizza, Kávé, Világbéke helyük zsinórban másodjára idén is megkapta az Év Alternatív Vendéglátóhelye díjat, ráadásul az újonnan nyílt debreceni egységgel együtt, magát a formációt tüntették ki. Dudás Szabolcs társalapító és séf mesélt nekünk a nem mindennapi sikertörténetről.

Szász Nóri

„Édesanyám azt mondta, hogy bármi lehetek, csak szakács ne” –...

Mede Ádám, a Laurel Budapest séfje a tavalyi év után idén ismét elnyerte az Év Fiatal Séftehetsége díjat, csapatával pedig egyre inkább a budapesti fine dining szcéna meghatározó szereplőjévé válik. A Michelin Guide által ajánlott étterem séfjét ennek apropóján kérdeztük munkásságáról, arról az útról, amelyen 18 éves kora óta halad töretlenül előre.

Szász Nóri

„Ha az adott helyen már nem tudsz tanulni, akkor váltani...

Enzsöl Balázs mosogatóként kezdte gasztronómiai pályafutását 2005-ben, négy évvel később pedig már Angliában volt főszakács. A cukrászattal Ausztriában ismerkedett meg, majd néhány év alatt nemzetközileg elismert cukrásztanácsadóvá küzdötte fel magát. Évek óta Barcelona a bázisa, de a világ minden tájára hívják éttermek, hotelek, kávéházak, hogy stílusát átültesse az ő kínálatukba. Nevét Magyarországon a Mestercukrász című gasztroreality zsűritagjaként ismerték meg szélesebb körben. Karrierjéről, munkásságáról kérdeztük.

Szász Nóri

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.