Az egy-két személyes háztartásomban ritkán sütök süteményeket, mert bár sokszor beesik hozzám valaki, mégis rám marad a sütik nagy része. Na meg nem is vagyok nagy édességpárti, sőt, - talán pont ezért – nem is igazán szeretek sütni. Nemrég azonban kaptam egy muffinkiszúrót kedves Franciska kollégámtól, aki egyébként a NoSalty webshopjáért felelős.
Izgatottan felhívtam Dacotát, akinek mindig szuper ötletei vannak, ha sütésről/főzésről van szó, hogy nincs-e valami tippje, milyen muffint készítsek, és persze egyből rávágta: „csinálj zserbót!”
Elsőre elgondolkodtam, hogy vajon működhet-e, de miért is ne: egy sima muffintészta-alap darált dióval kikeverve, finom házi baracklekvárral, na meg egy vastag csokiréteggel a tetején...?
20 perc alatt megsütöttem a muffinokat, kicsit hagytam hűlni, majd kivágtam a kiszúró segítségével a közepüket, amiket azon nyomban el is fogyasztottam. Elkevertem a diót a lekvárral, amibe én személy szerint nem tettem külön cukrot, mert elég édesnek találtam így is, de ha valaki úgy jobban szereti, bátran édesítse. Végül egy kevés vajat és csokoládét olvasztottam gőz fölött, amivel aztán megkentem a muffinok tetejét, megszórtam darált dióval, és végül mazsolával díszítettem. Ennyi az egész!
Bár végül 12 muffint sütöttem, nem töltöttem meg mindet. A maradékra pedig majd kitalálok valami szintén izgalmasat, hiszen tegnap óta a hűtőben várakoznak.
Hogy miért jó ez a változat? Először is tényleg nagyon hamar megvan, mindössze fél óra az egész. Nem kell hozzá sok dió, csoki és lekvár, és ami a legjobb, hogy egyáltalán nem kell keleszteni, tésztát nyújtani, majd egyenként megsütni a rétegeket, szóval rengeteg időt spórolunk meg vele. Tudom, most valószínűleg sokan azt mondják: " dehát a zserbó az zserbó, soha nem lesz olyan ez a muffin, mint az eredeti". Persze igazuk is van, de egyszer mindenképp érdemes tenni vele egy próbát!
