Részemről nem tudom megunni a lecsót - ez lehet, hogy annak a négy, külföldön töltött nyárnak a visszamaradt traumája, amit lecsó nélkül töltöttem. Meg talán annak is köze van hozzá, hogy életem első 18 évében semmi szín alatt nem ettem volna meg ezt a paprikás-paradicsomos, füstös kolbásztól illatos, bográcsban az igazi, nyári magyar egytálételt.
Meséltem nektek, hogy egyszer Amerikában cirka 20 dollárt (cirka 6000 Ft) költöttem el egy kiló lecsópaprikára, amit egy egész héten át lehetett kapni a méregdrága biopiacon, hogy végre főzzek egy tisztességes adag lecsót magamnak, amin aztán egy hétig élvezkedtem. Azt hiszem, ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy megkértem a férjemet, óvatosan szedjen magának, mert ez nekem olyan, mint neki a Kouign amann - ritka és nagyon becses.
Szóval kábé ennyire vagyok oda a lecsóért - főleg akkor, ha inkább paradicsomos, mint paprikás, ha jó csípős, ha tele van füstölt kolbásszal, és az egész procedúrát egy adag füstölt szalonnával indítjuk. Ettől függetlenül nem állok meg a műfaj hazai verziójánál, hiszen rengeteg más nemzetnek is megvan a saját lecsó jellegű nyári egytálétele. Az olaszoknál a peperonata, amibe általában nem tesznek semmilyen húst, és régen csak a csórók ették - ma már a gourmék is. A franciák híres provence-i ratatouille-a valahogy nem lett a kedvencem, annál szívesebben eszem az ország dél-nyugati csücskéből származó, Baszkföldön is ismert pipérade-ot, főleg, ha sikerül hozzá némi bayonne-i sonkát is szerezni.
Az abszolút kedvencem a listáról viszont a shakshuka, a Közel-Kelet lecsója, amiről már senki nem fogja kideríteni, hogy Tunéziából, Marokkóból vagy Izrael területéről származik-e, mert mindhárom helyen a tradicionális konyha része, és mindenhol sajátnak vallják. Amúgy teljesen mindegy, nyilván országonként változik benne egy-egy fűszer, de a lényeg, hogy a sűrű, enyhén csípős, nagyon paradicsomos szószba főtt tojásos egytálétel nekem bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet. Arról viszont egészen múlt hétig fogalmam sem volt, hogy ennek az ételnek van egy zöld változata is. Különböző, zöld színű idényzöldségekből főzik, fetával és tojással tálalják, és bár egészen más jellege van, mint hagyományos társának, egy fokkal nem rosszabb nála, sőt!
Végigolvastam pár receptet, nagyrészt külföldi oldalakról, és kérek szépen pár olyan alapanyagot, amit itthon a föld alól sem lehet előkeríteni - ezúton szólítok fel minden kedves olvasót, hogy ha tudja, hol lehet itthon toszkán vagy dinoszaurusz-kelkáposztát kapni, az szóljon, vendégem egy ebédre! De levontam a konklúziót, itt nincsenek szabályok, mehet bele minden, ami nyári, zöld, és összepasszol. A lecsószezon még tart egy jó hónapig, azalatt bőven van idő kipróbálni ezt a zöld változatot is!
