VS: Nem kell luxufeleségnek lenned, hogy rooftopbárban ehess - A Leoban és a Toprumban jártunk

Bár Magyarország nem Amerika, és a legmagasabb épületeink sem érintik a felhők alját, rooftopbárok nálunk is vannak. És egyáltalán nem kell szégyenkeznünk miattuk! 

Körpanorámás koktélbárban legurítani egy italt a luxus netovábbja. Legalábbis manapság. 140 évvel ezelőtt a házak tetején csak ruhák száradtak, ugyanis a mosodák általában a tetőterekben kaptak helyet. József Attila is megírta, hogy az édesanyja csak teregetni jár a padlásra, egyáltalán nem koktélozni.

Az 1880-as években Rudolph Aronson, New York-i karmester és zenész európai útja során ihletet kapott. Látta, hogy a forró nyári hőségben milyen remekül ki lehet használni a tetők adta lehetőségeket. Visszatért New Yorkba, és megnyitotta saját manhattani szórakozóhelyét, melynek tetejét asztalokkal rakta tele. Valahol itt kezdődött minden. Először hotelek, színházak, éttermek tetején rendeztek zenés esteket, színházi előadásokat, később mozifilmvetítéseket, majd a lakóházak tetejét is „bedolgozták”.

De hogyan lett a rooftopbár státusszimbólum?

A lift feltalálásával egyre magasabbra nőttek az épületek, és a jólét jelképe lett magasabb emeleten élni. A mosodák az alagsorba költöztek, az épületek tetejét pedig úgy alakították ki, hogy azok teljesen kihasználhatóak legyenek. Friss levegő, csodás kilátás, mi kell még? Az elmúlt időszakban a tetőterek reneszánszukat élik. A luxus koktélozóktól az önfenntartó zöld tetőkig és gazdaságokig minden helyet kap manapság a tetőkön.

Ha elemelkednél a forró flasztertől, és kicsit köpnél a világra, akkor irány a Leo és a Toprum, ahol csodás panorámával és isteni fogásokkal körülvéve fütyülhetsz az alattad elterülő városra.

Leo

Ismeritek a legendát a Lánchíd oroszlánjairól? Van nyelvük, nincs nyelvük? Ha szkeptikusok vagytok, a Hotel Clark tetején helyet foglaló Leo rooftopbárból kielemezhetitek Marschalkó János szobrászművész nagymacskáit, miközben csodás falatokat oszthattok meg a cimboráitokkal.

Hlatky-Schlichter Hubert gasztrovállalkozó birodalma a Leo, ahol hatalmas, virágmintás kanapékon elterülve csodálhatjátok az egész Dunát, a pesti oldalt, a tétova turistákat és a Budai Várat.Ételek terén ne vasárnapi családi ebédekre számítsatok. Az étlap abszolút casual, de magas színvonalú alapanyagokkal kooperáló barfood.

A húsokat a hotel aljában üzemelő Beefbar Budapestből hozzák, és kifogástalan stílusú sharingeket készítenek. Kedvenceink a mini hamburgervariációk voltak, közülük is a chimichurri burger. A friss, petrezselymes öntettel megküldött apró partifalat olyan nyáridéző volt, mintha csak egy gyógynövénykertbe haraptunk volna. Piros pont! Mondjuk a luxustól nem sikerült elrugaszkodni, de ez nem is volt cél. Akkor menjetek a Leo-ba, ha kicsit turistának szeretnétek érezni magatokat - egy jó gin-tonikkal a kézben igazi úrrá válhattok.

TOPRUM

Az Egyetem téren eddig leginkább az ELTE (zokogó) joghallgatóit láttuk, de ez most megváltozott. Most egy titkos kis butikhotel tetőterébe invitálunk Titeket! Bár már régebben is kihasználták a Gellérthegyre és a belváros forgatagára néző tetőteret, ekkor ugyanis a Tip Top bár nevű hely üzemelt itt, nemrégiben azonban hotellé alakították az épületet (ami mellesleg bordélyház volt annak idején.) Ezt a feelinget tartja a Hotel RUM enteriőrje a maga bársonyfüggönyös, sötét art deco stílusáva, és így nyílhatott meg a tetőtérben a TOPRUM. Reggel a hotel vendégei bitorolják az üvegfallal körbevett körpanorámás tetőt, majd déltől a járókelőké a terep.

Egészen estig mehet a barfoodbuli, különböző különleges koktélokkal. A konyhát Tóth Szilárd, Sajben Csaba és csapata viszi, akiktől a minőséget már az Innioból is megszokhattuk. Skandináv ihletésű ételeik itt most nem képviseltetik magukat, ázsiai fúziós fogásaik annál inkább.

Levett minket a lábunkról az ázsiai bun omlós császárhússal és friss retekkel, és külön pacsit küldünk a friss, ropogós cukorborsóért, amin paprikás quinoagolyócskák borzolják az ízlelőbimbókat. Időközben frissült az étlap, szóval biztos, hogy rövidesen újra ellátogatunk hozzájuk, tegyetel ti is így

A két egységet nem versenyeztetnénk meg, mert míg a Leoval bepillantást nyerhetünk a felhőkarcolók luxus rooftopbarjainak hangulatába, addig a TOPRUM maga a huncutság, egy igazi búvóhely a város felett. Menjetek el mindkettőbe!

És ezt a VS-epizodót láttad már az ízHUSZÁR-magazinon?

VS: Blitz.Konyha és IGEN, avagy pizza magasabb szinteken, két vadiúj helyen

Címlapról ajánljuk

További cikkek