VS: Blitz.Konyha és IGEN, avagy pizza magasabb szinteken, két vadiúj helyen

Mostani epizódunkban két olyan pizzás helyet csekkoltunk le, amelyek közül bármelyik megállná a helyét a világ tetszőleges hipszter gasztroszegletében.

Ha azt hallod, hogy IGEN és Konyha, akkor sanszos, hogy beugrik valami a múltból a Madách térről. A dolgok azonban változnak, az idő pereg, ennek megfelelően a fent említett két egység is új arcot kapott.

A. IGEN

Az IGENeredetileg pizzaszeletezőnek indult, viszont úgy alakult a dolog, hogy rövid időn belül Magyarország első nápolyi pizzázójával találtuk szembe magunkat. A hely több síkon is kinőtte magát, kezdve a befogadóképességgel, majd folytatva a tulaj, Vidó Nóri életében bekövetkező változással: született egy kisbabája, ezért a hardcore hangos Madách teret lecserélték egy csöndesebb és nyugisabb vidékre, Budára!A pizzaszeletező átavanzsált a neki kijárt éttermi státuszba, így mostantól nem motorháztetőn kell elfogyasztani a zseniális pizzákat, hanem lazán, asztal mellett, akár késsel és villával. Ami nem változott, az a minőség, ami továbbra is full menőség. A pizzáik továbbra is csak a legjobb, legletisztultabb alapanyagokat kapják feltétként, még ha ehhez közvetlenül Nápolyból is kell rendelni a füstölt sajtot!

B. BLITZ.KONYHA!

Ha azonban továbbra se tudod elengedni a belvárost, és gerjedsz a spéci pizzákra (is), akkor irány a Blitz.Konyha! Az ezt megelőzően Konyha néven futó étterem crew-ja kiegészült Liptay Dávid személyével, aki nemcsak a havat és a hullámokat lovagolja meg pro szinten (a deszkákon), de a kulináriában sem fél a kihívásoktól. Egyébként már tavaly belekóstolt a pizzakészítésbe, méghozzá a Pontoon-on.Szóval ha még nem ettél pisztrángos pizzát vagy esetleg marokkói beütésű harisszásat - amik valóban meglepő feltétek, de baromira működnek – , akkor itt a helyed.Ja, és a kedvencünk ne maradjon le: tahi pisztráng sós tésztakéregben sütve. Na az volt aztán a vegytiszta meglepetés: odáig voltunk érte.Szóval szedd össze az álladat a padlóról, és irány a Blitz.Konyha, ahol a pizza „csak” vivőanyag, a varázspor a feltétekben rejlik!

És ezt a VS epizódot láttad már az ízHUSZÁR magazinon?

VS: Budai plázakajálda-körkép a Spíler Buda és a MOM Leroy szereplésével

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...