Vitamindús alapanyagokat kaptak a Szent László kórház hősei

A Bonduelle zöldségkonzervekkel segíti a véget nem érő feladatok miatt kimerült egészségügyi dolgozókat, hogy egészséges alapanyagot és vitaminforrást biztosítsanak nekik.

A fokozódó járványügyi helyzet mindannyiunkat összefogásra sarkall, vállalatok és magánemberek egyaránt átgondolják, miben tudnák segíteni a közösséget. A legnagyobb támogatásra azonban azoknak az egészségügyi dolgozóknak van szüksége most, akik éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgoznak a kórházakban azért, hogy mi nyugodtan alhassunk. A Bonduelle úgy döntött, felajánl közel ezer konzervet a Szent László kórház dolgozóinak, valamint a Démétér Ház lakóinak. Utóbbiban gyógyulási folyamatban járó csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek tartózkodnak szüleikkel annak érdekében, hogy hétköznapjaikat otthonos körülmények között töltsék, családjuk jelenléte lelki támaszt nyújtson számukra, ezzel segítve és gyorsítva felépülésüket.

A konzervekben elsősorban olyan zöldségek vannak, mint a kukorica, borsó és babok, amelyekből gyorsan lehet tápláló fogásokat készíteni. A dolgozók 12-14 órás műszakokban látják el feladataikat, emellett a kiegyensúlyozott, vitaminokban gazdag táplálkozás szinte lehetetlen kihívás. A vállalat adományával szeretne hozzájárulni az orvosok és ápolók munkahelyi és otthoni étkezéséhez, hogy kicsivel könnyebben vehessék az akadályokat.

„Nehéz időket élünk, ilyenkor kiemelten fontos az összefogás és a segítségnyújtás. Minden magánember és vállalat úgy segít, ahogy tud, mi zöldségben vagyunk a legjobbak, így hát konzervekkel igyekszünk támogatni a kórházak hőseit. Reméljük, sok nagyvállalat követi a példánkat, hiszen ebben az időszakban az orvosoknak és ápolóknak van legnagyobb szüksége ránk” – mondta Gautier Mulliez, a Bonduelle magyarországi vezetője.

Az adományozás azonban nem ér véget ezer konzervvel, a vállalat további fuvarokat tervezett be a közeljövőre annak érdekében, hogy kellő időtartamra lássák el a kórház dolgozóit, valamint a Démétér Ház lakóit egészséges alapanyagokkal.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Meggyes cobbler

Frissen, kellemes melegen a legfinomabb! Elkészítéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...