Van valami, amivel kapcsolatban tényleg segít az alkohol?

Valóban jobban beszélünk idegen nyelveken, ha alkoholt iszunk? Kutatók utánajártak a kérdésnek.

Sokunk tapasztalata az, hogy amint egy kicsit is elkezdjük érezni az alkohol hatását, megered a nyelvünk. Csevegünk, nyitottabbak, közvetlenebbek vagyunk, az esetlegesen meglévő szorongásunk oldódik - nem hiába olyan könnyű rászokni arra, hogy rendszeresen fogyasszunk ebből az italból. Az, hogy oldódik a szorongásunk, arra is hatással van, hogy ha abba a stresszes helyzetbe kerülünk, hogy idegen nyelven kell megszólalnunk, egy-két pohár bor után sokkal könnyedebben és gördülékenyebben tudunk beszélni.

A dolog azonban ennél bonyolultabb. Ha jobban belegondolunk, noha az alkohol csökkenti a szorongást, ezzel együtt, ha nagyobb mennyiséget fogyasztunk belőle, a kognitív képességeinket, memóriánkat rontja, és a mozgásunk is ügyetlenebbé válik, ráadásul túlzottan magabiztosak leszünk tőle. Kérdés tehát, hogy valóban ügyesebben fogunk-e beszélni egy idegen nyelven akkor, ha iszunk. Úgy tűnik, azon múlik a teljesítményjavulás, hogy a semminél többet, de ne túl sokat igyunk.

Brit és holland tudósok utánajártak a kérdésnek, és kiderült, valóban gördülékenyebben beszélnek egy idegen nyelven azok, akik megittak egy kevéske alkoholt.

AJournal of Psychopharmacology című szaklapban publikált tanulmányban ismertetett kutatásban 50 német anyanyelvű kísérleti alanyt vizsgáltak meg a Maastricht University hallgatói közül. Minden résztvevő iszik néha alkoholt, és mivel holland nyelvű órákat hallgatnak, mind letettek már egy holland nyelvvizsgát.

A kísérleti alanyokat arra kérték, beszélgessenek két percen keresztül kötetlenül valakivel hollandul. A csapat egyik felének a beszélgetés előtt vizet adtak, a másik felének viszont alkoholt. Az alkohol mennyiségét gondosan kiszámolták, mindenki a testsúlyával arányos, kis mennyiségű italt kapott.

via GIPHY

A beszélgetést felvették, majd két holland anyanyelvű ember meghallgatta az anyagot, és pontozta a résztvevők teljesítményét - ők nem tudták, ki ivott alkoholt, és ki nem.

A kísérleti alanyokat szintén arra kérték, pontozzák a saját teljesítményüket.

Érdekes módon a kísérleti alanyok saját magukat nem ítélték meg magabiztosabban, ha alkoholt fogyasztottak. Ezzel együtt a holland anyanyelvű pontozók úgy ítélték meg, valóban jobban beszéltek azok, akik ittak alkoholt.

Elsősorban a kiejtésen javított a mérsékelt alkoholfogyasztás. A nyelvhelyességi kérdésekben nem volt különbség azok között, akik szeszt és azok között, akik vizet ittak.

A kutatók kiemelik, hogy ez a pozitív hatás csak mérsékelt alkoholfogyasztás esetén érzékelhető. Aki sokat iszik, annak romlani fog a teljesítménye. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mivel a kísérleti alanyok tudták, hogy alkoholt vagy vizet isznak, kérdéses, hogy a szesz biológiai vagy pszichológiai hatásai érvényesültek-e esetükben. A kutatók úgy vélik, a kísérletet érdemes lenne elvégezni úgy is, hogy az alanyok esetében ez a placebóhatás ne érvényesülhessen. Azt is ajánlják, hogy ismételjék meg a kísérletet más anyanyelvű emberekkel is. Úgy tűnik azonban, az eredmények nem nyelvspecifikusak, mert egy 1972-es amerikai kísérlet bebizonyította, hogy az angol anyanyelvűek kevés alkohol hatása alatt jobban beszélnek thaiul.

via TIMES

Ezt már olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Madonna séfet keres - Jelentkezz, ha mersz!

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...